Mélytengeri vadászat: technológia a bálnák nyomában
A kutatók az állatok hátára tapadókorongos jeladókat helyeztek, amelyek videófelvételt, mozgást, hangot és GPS-adatokat rögzítettek a vadászat minden pillanatáról. Az egyedek méretének becsléséhez egy 25 méter magasan repülő drónt is bevetettek. A bálnák mozgékonysága miatt csak rövid idő állt rendelkezésre a jeladók megfelelő elhelyezésére, úgy, hogy azok közvetlenül a légzőnyílás mögé, a fej irányába kerüljenek.
Energiaéhség és tintahal-zabálás
A jeladók visszanyerése után kiderült, hogy az állatok alkalmanként akár 864 méteres mélységig is lemerülnek, napi 39 merülést teljesítve. A farokmozdulatok elemzéséből a kutatók kiszámították, hogy egy merülés során percenként 73,8 kJ energiát fogyasztanak, míg a felszíni pihenés közben ez 44,4 kJ percenként. Egyetlen tintahal nagyjából 560 kJ energiát jelent, vagyis egy bálnának naponta 82–202 tintahalat kell zsákmányolnia; éves szinten ez akár 73 730 példány is lehet.
A teljes állomány tintahal-igénye
A kutatók mintegy 8 000 példányra becsülik a Hawaii körüli rövidszárnyú gömbölyűfejű delfinek számát. Így a teljes populáció évente mintegy 88 000 tonna tintahalat fogyaszt el – ez döbbenetes mennyiség, de a hawaii vizek tintahalállománya még így is bőven elegendő a bálnák ellátására.
A történet itt még nem ér véget
A legújabb eredmények szerint ezek a bálnák kiválóan boldogulnak Hawaii vizeiben, ahol rengeteg a zsákmányállat, és populációjuk stabilnak mondható. Az így szerzett tudás nemcsak az állomány hosszú távú fennmaradását segíti, hanem a mélytengeri ökoszisztéma egészének megértéséhez is új kulcsokat ad.
