Virágzó élet a végső pillanatig
Sokáig úgy gondolták a tudósok, hogy a dinoszauruszok kihalásuk előtt már hanyatlásnak indultak, jóval a 66 millió évvel ezelőtti aszteroida-becsapódás előtt. Egy új kutatás azonban, amelyet a Baylor Egyetem, a New Mexico State University, a Smithsonian Intézet és több nemzetközi partner végzett, ezt a nézetet alapjaiban cáfolja. Az új-mexikói San Juan-medencében feltárt Naashoibito-rétegben olyan gazdag fosszíliákat találtak, amelyek azt bizonyítják: a kréta korszak legvégén is élénk, sokszínű dinoszaurusz-közösségek éltek itt. Ezek életkora 66,4 és 66 millió év közé esik, éppen a globális kihalási esemény határán. Fontos megjegyezni, hogy ezek a fajok egy időben éltek a híres Hell Creek lelőhely dinoszauruszaival (Montanában és a Dakotákban), és egyáltalán nem mutattak hanyatlásra utaló jeleket.
Dinoszauruszok a csúcson
A feltárt leletek azt mutatják, hogy a dinoszauruszok Észak-Amerikában nem egyszerűen együtt éltek, hanem jól elkülönülő, éghajlat által kialakított régiókban (bioprovínciákban) virágoztak. Noha korábban úgy vélték, hogy ezt a megosztottságot földrajzi akadályok okozták, a mostani kutatás szerint főként hőmérséklet-különbségek alakították ki a régiókat. A kutatók szerint így a dinoszauruszok kiválóan alkalmazkodtak saját környezetükhöz, és egészen az aszteroida-becsapódásig sokféle formában éltek.
Az élet túléli a katasztrófát
Az aszteroida becsapódása hirtelen és drámai véget vetett a dinoszauruszok uralmának, de a kialakult ökoszisztémák hamar új lakókra találtak. Mindössze 300 000 év elteltével az emlősök sokszínű fejlődésbe kezdtek, különféle méretet, étrendet és ökológiai szerepet vettek fel. Fontos megjegyezni, hogy a klíma által meghatározott észak–déli bioprovincák az emlősök korszakában is fennmaradtak, ellentétben más tömeges kihalásokkal, amelyeket inkább uniformizált biológiai helyreállás követett.
Tanulságok a jelennek
Noha a dinoszauruszok sorsa a múlt, a kutatás rávilágít arra, hogy az élet egyszerre ellenálló és törékeny. Mindezt figyelembe véve az ilyen fosszíliákat megőrző és védett területek (mint a közösségi földek Új-Mexikóban) kulcsszerepet töltenek be abban, hogy megértsük, hogyan reagálnak az ökoszisztémák a hirtelen globális változásokra. Ez a tanulmány pontosabb képet ad arról, hogy a dinoszauruszok nem fokozatosan, hanem egy szerencsétlen, hirtelen esemény hatására tűntek el – virágzó birodalmuk egyik napról a másikra ért véget.
