Az MI – a zeneipar új ellensége?
A kreatív szektorokban egyre vitatottabb, hogy az MI-modellek jogellenesen „kalóz” tartalmakból tanulnak-e. Míg azonban a vizuális művészetekben és az irodalomban az ilyen ügyeket csak most kezdi vizsgálni az igazságszolgáltatás, a zeneipar évtizedes bírósági gyakorlattal, jól működő licencrendszerrel és néhány óriásvállalattal a háta mögött indul a jogvitákba. Ez hatalmas fegyvertár, amit most az MI ellen fordítanak.
Az MI megjelenése a zeneiparban nem csak fenyegetést jelent: egyes alkalmazások, mint a BandLab, segítik a független zenészeket saját dalokat rögzíteni stúdió nélkül, így hozzáférhetőbbé téve a professzionális hangzás világát. Az MI elősegíti, hogy bárki alkothasson, ám a nagy AI-cégek, mint a Suno vagy az Udio, nem egyszerűen a kreatívokat akarják támogatni: új dalokat generálnak néhány szó alapján, akár teljes egészében MI-alkotásokat. Ezeket a szolgáltatásokat főként háttérzenék, YouTube-videók aláfestésére szánják – nem ugyanolyan rangos pályacsúcsként, mint Taylor Swift vagy Drake slágereit –, de már ez is tönkre teheti a félprofesszionális zenészeket, háttérzenészeket.
Az MI elsöpri a zenei középosztályt
A piacot pillanatok alatt elárasztotta az MI által készített tucatzene. Az Udio alkalmazásban egy kétperces zeneszám generálása 8 kreditet igényel, az ingyenes felhasználók havi 400 kreditet kapnak, a 3600 forintos előfizetéssel pedig 1200-at. Ez legfeljebb 150 dal havonta, miközben a Spotify Prémium előfizetés 4300 forintért gyakorlatilag „minden valaha rögzített zenét” elérhetővé tesz. A különbség akkor jelentős, ha például valaki háttérzenét keres a videóihoz – youtuberek, reklámstúdiók, call centerek, kávézók zenészei kerülnek veszélybe, nem a popsztárok.
Egykori zeneipari szaktekintélyek, mint David Hughes (a RIAA volt műszaki igazgatója), már temetik is az „újkori zenészek”, ambient- és relaxációs zenék készítőinek karrierjét. Az MI tömeggyártott aláfestő zenéje gyakorlatilag felszámolja ezt a piacot, a kreatív középosztály számára pedig megszűnhet a megélhetés.
Az MI ráadásul veszélybe sodorja a hangmérnökök és technikusok klasszikus „ranglétráját” is: ha az alapmunkát MI végzi, jóval kevesebb tehetség juthat fel a csúcsra, mint egykor Jimmy Iovine, aki a postázóból lett legendás producer.
Jog és igazság: tényleg szabad ellopni?
Az MI veszélyezteti a szerzői jogok rendszerét, főleg ha engedély nélkül húzza be a szerzők műveit a tanulási adatbázisába. A nagykiadók pert indítottak a Suno és az Udio ellen – a vád: jogvédett tartalmak ellopása a tanítási fázisban, és sértő (vagy nagyon hasonló) alkotások generálása.
Az amerikai szerzői jogbíróság egyik legendás döntése (Bridgeport Music kontra Dimension Films – Bridgeport Music v. Dimension Films) kimondta: minden mintavétel külön engedélyköteles, vagyis a hangfelvétel szinte érinthetetlen. Más hasonló ügyek is új, erősebb védelmet adtak a hangfelvételeknek, mint mondjuk a szövegnek vagy a képalkotásnak. Az MI által kreált zenék ráadásul gyakran annyira hasonlítanak az eredetire, hogy nehéz nem jogsértésként kezelni őket.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy sok országban a hangfelvétel mellett az ún. „publicity jog” is megilleti az előadókat. Magyarán: egy MI-vel generált, Drake-re hasonlító dal még akkor is jogsértő lehet, ha nem konkrét hangmintát használt.
Mi következik most?
A legfontosabb kérdés, hogy az MI által készített derivált művek – például egy „új” Drizzy (Drake-paródia) – helyettesítik-e vagy piaci kárt okoznak-e az eredeti alkotásnak. Ez sokszor könnyen bizonyítható, főleg, ha a felhasználók egyszerű szavakkal kérhetnek ismert stílusokat, dallamokat.
Az USA szerzői jogi hivatala szerint, ha az MI tanulása során szerzői jogi védelem alatt álló anyagokat használnak engedély nélkül, és a gép még hasonló műveket is gyárt, az nem esik a „fair use” (szabad felhasználás) kategóriájába. Sőt, az MI tanítási adatbázisa is engedélyköteles – elméletileg minden egyes dalt licencelni kellene, nagyjából 350–1400 forint/dal áron, egyedi felhasználás esetén akár 1700–7000 forint/perc áron.
Más szektorokkal szemben a zeneipar már régóta működtet szerzői jogi rendszert, amelyben a licencelés mindennapi rutin. A BandLab például lehetővé teszi, hogy a zenészek engedélyezzék alkotásaik MI-képzéshez történő felhasználását, a bevétel pedig szétosztható az érintettek között.
Az MI-cégek egy része – különösen a Stability AI – valóban le is licenceli a szükséges zenéket. Mégis sokan abban bíznak, hogy a mostani pereskedési hullámból kikerülhetnek – bár egyre kevesebben hiszik, hogy ebből többet ki lehet hozni, mint néhány jogszerű engedélyt vagy csillagászati kártérítést.
Végül könnyen lehet, hogy éppen a zeneipar lesz az első, amely visszavág az MI által okozott „kalózkodásnak” – és precedenst teremt az összes többi kreatív szektor számára.
