Középosztály helyett felső-középosztály
Egy friss, átfogó elemzés szerint az amerikai középosztály nem azért zsugorodott, mert sokan elszegényedtek volna, hanem mert egyre többen léptek át a felső-középosztályba. Míg 1979-ben csupán az amerikai családok 10%-a kereste meg az évi 50–150 millió forint közötti összeget (háromfős családra vetítve), addig 2024-ben már 31% tartozik ebbe a kategóriába. Először fordul elő, hogy többen vannak a középosztály felett, mint alatta.
Ezalatt az elmúlt 45 évben az átlagos családi jövedelem inflációval korrigálva – és a csökkenő családmérettel számolva – 52%-kal nőtt. A legalsó jövedelmi tizedbe tartozók is 30%-kal élnek jobban ma, mint 1979-ben. A szegénység vagy annak határán élők aránya 30%-ról 19%-ra esett vissza.
Nem sokkal később újabb csavar következett: bár a családi jövedelmek nőnek, a 2008-as válság óta a termelékenység növekedése lelassult, a bérek a felsőbb rétegekben szinte robbanásszerűen emelkedtek, miközben a középréteg egyre bizonytalanabbá vált.
Miért érzik magukat mégis szegénynek?
Az egyik fő ok, hogy a statisztikák nem veszik figyelembe a vagyont, az adósságot és a lakóhelyi különbségeket. Egy San Franciscóban vagy Manhattanben élő, 60 millió forintos éves jövedelmű család is lehet, hogy örökké bérlő marad, jelentős diákhitelt görget maga előtt, és elképzelhetetlen számára egy jó környéken lakás vásárlása.
Közben történelmi léptékben is bővül az úgynevezett vagyonos réteg: 1989-ben az amerikai háztartások 7%-a rendelkezett 370 millió–3,7 milliárd forint közötti nettó vagyonnal, ma ez már 18%. Ám a fényűzés élménye egyre távolabb kerül, mert a felső-középosztály valósággal elárasztotta az ingatlanpiacot, az elitoktatást, a prémiumturizmust és a luxuscikkek piacát, felhajtva az árakat. Ezért azok is, akik történelmi mércével soha nem látott jólétben élnek, sokszor úgy érzik, alig boldogulnak.
Képernyőkön át látott gazdagság
A társadalmi összehasonlítás alapja teljesen megváltozott. Míg régen az ember a szomszédokhoz, rokonokhoz mérte magát, ma a közösségi média mindenki elé egy végtelen gazdaggörgetést tár: karibi nyaralások, luxuskonyhák, magánrepülős utazások keretezik a hétköznapokat. Nem azok életéből látunk többet, akik hozzánk hasonlóan élnek, hanem azokéból, akik szinte mindenben előttünk járnak.
Ezért vált csalóka érzetté a jólét: ami 20 éve a felső tíz százalékhoz tartozónak számított, ma már középszerűnek tűnhet. Két autó, egy saját lakás, rendszeres tengerparti nyaralás és jelentős nyugdíj-megtakarítás – ma mindez sokszor egyértelműen nem elég jónak látszik.
A gazdagok gazdagodtak, a felső-középosztály kapta a nyereséget
Az arányok jelentősen eltolódtak: a felső-középosztályhoz és a gazdagokhoz áramló jövedelmek aránya összességében a családok összjövedelmének 28%-áról 68%-ra nőtt 1979 és 2024 között. A felső 1% részesedése 5%-ról 9%-ra (más számítások szerint akár 17%-ra) ugrott. Ugyanakkor az Amerikában legszegényebbek ma is két–háromszor jobban élnek, mint a fejlődő világ lakosságának átlaga.
Fontos ugyanakkor, hogy az egyenlőtlenség mögött főleg az iparágak közötti termelékenységkülönbségek húzódnak meg: a technológiai, pénzügyi vagy jogi szolgáltatások ágazatai sorra teremtik a csúcsjövedelműeket, míg az egészségügy, az oktatás és az építőipar stagnálnak. A felső-középosztály statisztikailag egyre jobban él, mégis folyamatos státuszszorongásban van – egyszerre virágzik, mégis állandó tartalékban lévőnek érzi magát.
A siker ára: új típusú hiány
Ma már nem az a kérdés, hogy meghalt-e a középosztály, hanem hogy olyan társadalom jött létre, amelyben a minden eddiginél nagyobb jólét egészen új, pszichológiai hiányérzetet teremt. Amikor csak kevesen repültek, a váró luxusnak számított – ma bárki eljuthat, ezért túlzsúfolt. Egymillió dolláros nettó vagyon (370 millió forint) a kilencvenes években az elit 5%-ába sorolt, ma „csak” a felső 20%-ba.
Az igazi probléma, hogy a fejlődés jeleit már nem tudjuk kiolvasni a saját életünkből: mindenki egy magasabb szinten állóhoz méri magát, mindenki gyorsabban fut a soha el nem érhető bőség célja felé. Az amerikai középosztály nem halt meg, csak elveszítette képességét, hogy felismerje saját jólétét: a ranglétrán előrejutók most egy tömött előtérben állnak – mind jó helyen, de sosem érzik azt elégnek.
