
Kettős kataklizma a csillaghalálban
A legtöbb hatalmas csillag életének végén szupernóva-robbanással huny ki, miközben olyan alapvető elemeket szór szét, mint a szén és a vas. Ezzel szemben a kilonova-robbanások akkor következnek be, amikor két neutroncsillag ütközik, létrehozva még súlyosabb elemeket, például aranyat. Az AT2025ulz nevű esemény során azonban a jelek szerint mindkét típus egyedi elegye született meg — amire eddig csak elméletek léteztek, konkrét megfigyelés nem.
A kutatók szerint, ha sikerül bizonyítani az esemény természetét, egy szuperkilonova első példájára bukkantak, vagyis egymagában végbemenő, egymást követő, két eltérő típusú csillagrobbanásra.
Rejtélyes fény és hidrogén-nyomok
Az eseményre 2025. augusztus 18-án figyeltek fel, amikor a Laser Interferometer Gravitational-Wave Observatory (LIGO) és európai partnere, a Virgo gravitációs hullámokat észleltek. Ezt követően Kaliforniában, a Zwicky Transient Facility távcsövével egy halványodó, vörös fényfoltot is rögzítettek. Ez a fény a 2017-ben megfigyelt GW170817-hez hasonló kilonova-robbanásra emlékeztetett: az arany és platina születését kísérő vörös ragyogás jelent meg.
Noha az esemény fényereje halványulni kezdett, néhány óra múlva a fény újra felerősödött, ráadásul már kékesebb árnyalatban. A további megfigyelések során hidrogén- és héliumjeleket is azonosítottak, amelyek inkább szupernóvára utalnak. Ebből adódóan a kutatók úgy vélik, hogy a csillag nagyon gyors forgása miatt a magja kettévált, majd a két újszülött neutroncsillag összeütközött — vagyis a szupernóva hamvaiból egy kilonovát indított el.
Kihívás a csillagfizika számára
A gravitációs hullámok adatai tovább erősítik az elképzelést, miszerint legalább az egyik keletkezett neutroncsillag alig volt nehezebb a Napunknál — noha az elméletek szerint ekkora tömeg alatt neutroncsillag nem is születhetne. Mindez egy extrém gyorsan forgó, összeomló csillag forgatókönyvét erősíti.
A szokatlan, egymást átfedő fényjelek miatt ugyan nem zárható ki, hogy véletlenül egybeeső események állnak a háttérben, de a kutatók szerint a következő generációs égboltfelmérések — például a Vera C. Rubin Observatory vagy a NASA Nancy Grace Roman teleszkópja — hamarosan választ adhatnak. Ha valóban léteznek szuperkilonovák, előbb-utóbb többet is találni fogunk.
