
A kritikus helyzet részletei
A Road to Recovery elemzése a “billenőponton” lévő madarakat három színkódolt kategóriába sorolta. A préri fajd, amely élőhelyének nagy részét elvesztette és kis, genetikailag kevéssé változatos csoportokra szakadt, “piros riasztású” fajként szerepel. A “sárga riasztású” tobozszajkó szintén elvesztette erdei élőhelyét az aszály és a rovarok miatt, de populációi kezdenek stabilizálódni.
A gyepterületeken vagy száraz tájakon élő fajok különösen rosszul teljesítenek, populációjuk több mint 40 százalékkal csökkent 1970 óta. A 31 száraz tájra támaszkodó faj egyikénél sem tapasztalható növekedés.
Új veszélyek a láthatáron
Különösen aggasztó új fejlemény a kacsa fajok hirtelen, meredek csökkenése az elmúlt években, feltehetően az aszály következtében. Rodewald szerint ez azért is elgondolkodtató, mert a vízimadarak és vízparti madarak eddig viszonylag stabilak voltak a hasonló elemzésekben.
Peter Marra, a Georgetown Egyetem természetvédelmi biológusa – aki 2019-ben kimutatta, hogy az USA-ban és Kanadában 3 milliárd madár tűnt el 1970 óta – szerint az új jelentés értékes információkat nyújt arról, mely fajok szorulnak legsürgősebb védelemre.
A parti madarak különösen veszélyeztetettek, mivel olyan kényes területeken élnek, ahol édesvíz vagy sós víz találkozik a szárazfölddel. “Többféle és összetett módon változtatjuk meg a természetes tájat, és azt várni, hogy ezek a fajok fennmaradjanak, egyszerűen őrültség” – figyelmeztet Marra.
Az erdei élőhelyek minőségromlása
Rodewald kiemeli, hogy az erdőktől függő madarak számának csökkenése meglepő lehet azok számára, akik sok fát látnak maguk körül. “Valójában ezeknek az erdőknek a tulajdonságai egyes esetekben drámaian megváltoztak. Még ahol vannak is erdeink, azokat nem mindig úgy kezelik, hogy biztosítsák azokat a jellemzőket, amelyekre a madaraknak szükségük van.”
A borús kilátások ellenére a jelentés minden eddiginél részletesebb képet nyújt a madarak állapotáról, köszönhetően az olyan tömeges természetmegfigyelő programoknak, mint az eBird. Ezek az adatok nemcsak azt mutatják meg, hol csökkennek a populációk, hanem azt is, hol működnek a természetvédelmi programok.
Marra szerint elengedhetetlen az egyedi fajok azonosítása, amelyek gyors figyelmet igényelnek, mielőtt hivatalosan veszélyeztetetté válnának. “Nem csukhatjuk be a szemünket. Valódi jelentős változásra van szükség abban, ahogyan tevékenykedünk ezen a bolygón, és ezt egyelőre nem tesszük meg.”