
Pusztító lehetőség a túlélésért
Az országban a gazdasági válság a 2021-es katonai puccs óta brutálissá vált, a lakosság többsége napi 700 forintnál (kb. 2 USD) is kevesebből él. Emiatt sokan, mint például Sian, a ritkaföldfém-bányákban keresnek munkát, ahol naponta mintegy 7400 forintot (kb. 21 USD) lehet keresni. A helyi urak és az Egyesült Wa Állami Hadsereg fennhatósága alatt lévő területeken működő kínai cégek rengeteg munkaerőt alkalmaznak, hiszen a munka olcsó, a környezetvédelmi szabályozás gyenge, a hatóságok pedig vagy nem léteznek, vagy megvásárolhatók.
Sian egy speciális technológiában dolgozik: savas oldatokat fecskendeznek a hegyoldalakba, ezzel kioldják a talajból a keresett fémeket (például a világpiacon rendkívül értékes diszpróziumot és terbiumot), majd a kinyert iszapot kemencékben égetik ki, hogy száraz oxidporhoz jussanak. Ez a folyamat ugyan hatékony, viszont elképesztő környezetszennyezéssel jár.
A kínai kapcsolat és a titkolózás rendszere
A ritkaföldfémek fontos stratégiai anyagnak számítanak világszerte: nélkülözhetetlenek az elektromos autókhoz, a szélkerekekhez, a csúcstechnológiás katonai eszközökhöz. Bár Kína uralja a világpiacot a feldolgozás terén, saját tartalékai fogynak, ezért egyre több nyersanyagot importál, döntően Mianmarból. Az adatok szerint 2017 és 2024 között a Kínába irányuló ritkaföldfémimport kétharmada innen származott.
A bányászatot és a kapcsolódó vállalkozásokat teljes titok övezi. A helyi közösségeket, civileket, újságírókat és lényegében a külvilágot is kizárják az információból, sokszor még a bányavállalatok kínai neveit sem ismerik. Emellett az utóbbi években jelentősen nőtt a bányászathoz kötődő balesetek száma; sok dolgozót temet maga alá az omlás vagy a földcsuszamlás, főleg az esős évszakban.
Környezeti katasztrófa: szennyezett vizek és halálesetek
A bányászoknak gyakran kell veszélyes vegyszerekkel dolgozniuk, például kénsavval, salétromsavval vagy sósavval, amelyek beszivárognak a talajba, belefolynak a közeli patakokba, folyókba, ezáltal tömeges halpusztulást és súlyos vízszennyezést okozva. Emellett ezek a savak kioldják a talajból az olyan nehézfémeket is, mint a kadmium, az ólom, az arzén, a higany, sőt még radioaktív anyagokat is, például tóriumot és uránt, amelyek a vízhálózatba és a mezőgazdasági területekre jutnak.
A közelben lakók egyre többször panaszkodnak légzőszervi megbetegedésekre, bőrtünetekre, fejfájásra. Talajminták és vízmérések is azt mutatják, hogy több helyen már teljesen alkalmatlanná vált a víz emberi fogyasztásra, öntözésre vagy halgazdálkodásra. A bányászoknál gyakoriak a tüdőproblémák, bőrkiütések, égési sérülések az érintkezés következtében.
A bányászat globális ára
Az így kitermelt ritkaföldfémek miatt Mianmar a világ egyik fő „áldozati övezetévé” vált: a helyi közösségek egészségének, természeti értékeinek és megélhetésének rombolása más országok technológiai fejlődését szolgálja. A halálesetekért, a szociális károkért és az ökológiai pusztításért azonban senki nem vállalja a felelősséget.
Kutatók szerint Mianmar példája rávilágít, hogy a „kritikus ásványi anyagok” fogalma nemcsak az ellátás biztonságáról, hanem a kitermelési helyek lakosságának és környezetének védelméről is szól. Az is világosan látszik, hogy a jelenlegi globális „zöld átmenet” árát leginkább az itt élők fizetik: megélhetésüket, egészségüket, sőt életüket is kockáztatják a világ gazdasági versenyében.
Ami ezután történt, az mindenkit meglepett: a ritkaföldfém-bányák hirtelen térhódítása teljesen átrajzolta a határ menti etnikai területek jövőjét, mindent alárendelve a kínai kereslet kielégítésének. Emiatt a bányák tovább terjeszkednek, miközben a szabályozás, a védelem és a fellépés minimálisak, vagy teljesen hiányoznak.
