Kisebb csúcstalálkozó, szűkebb lehetőségek?
Az utóbbi évek COP-találkozói inkább egyre látványosabb vásárrá váltak, ahol a fosszilis energialobbi is kényelmesen otthon érzi magát. Lényeges, hogy idén a szervezők éppen ezek visszafogása érdekében tervezték kisebbre a konferenciát, ám a helyszín körülményei is hozzájárulnak a szűkebbre szabott vendéglistához. Belém viszonylag elszigetelt fekvése, szerény infrastruktúrája és kevés szállodája miatt rengeteg delegáció, főleg a leginkább kitett, kisebb fejlődő államok, egyszerűen nem engedhetik meg maguknak a részvételt. Ebből fakadóan sérülhet a konferencia közösségi szelleme és a valódi nemzetközi összefogás.
Pénz beszél – klímafinanszírozás
A klímafinanszírozás állandó és kényes vitapont ezeken a csúcsokon. A gazdag országoknak vállalniuk kell, hogy jelentős forrásokat biztosítanak a szegényebb országok számára kibocsátáscsökkentésre, alkalmazkodásra és a károk enyhítésére. A tavalyi, bakui COP29-en célkitűzés született: 2035-re évente 109 000 milliárd forintnak megfelelő összeget, azaz 300 milliárd USD-t kell biztosítani, miközben a következő évtizedben összesen 1,3 billió USD (kb. 470 000 milliárd forint) forrás gyűlhet össze. A részleteket idén Belémben kell véglegesíteni. Ennek ellenére az USA lényegében kivonult a klímapolitikából, Európa pedig bizonytalan – sokan azt várják, vajon Kína átvállalja-e a vezető szerepet. A támogatások szükségességét csak tovább hangsúlyozzák az olyan pusztító katasztrófák, mint a jamaicai hőhullám vagy a fülöp-szigeteki áradások.
Új pénzügyi mechanizmus és az erdők megőrzése
A Belémben induló friss kezdeményezés értelmében a klímafinanszírozás egyik része közvetlenül az őserdők védelmét szolgálná: a támogatások 20 százaléka azokat az őslakos és helyi közösségeket illetné, amelyek saját földjeiken gondoskodnak az esőerdőkről. Ez forradalmasíthatja az amazóniai erdők védelmét, és példát mutathat világszerte, miközben valódi piaci ösztönzőket ad a fenntartható gazdálkodásnak.
2035-ös klímacéldátumok és lehangoló valóság
Az idei csúcstalálkozón a remélt áttörés helyett újabb csalódás várható: a fejlődő államok csak kevés, szerény mértékű kibocsátáscsökkentési vállalást tettek a 2035-ös határidőre, így az éghajlatvédelmi küszöb, a párizsi 1,5 °C továbbra is veszélyben van. Ausztrália például a 2005-ös szinthez képest 43 százalékos csökkentést vállal. Lényeges hangsúlyozni, hogy bár a globális kibocsátási görbe enyhén lefelé hajlik, a tempó messze elmarad a szükségestől.
Fordulat a bíróságokon
Miközben egyes országok hátrálnak, egyre több klímaügy kerül a bíróságokra. Az ENSZ Nemzetközi Bírósága idén történelmi döntésben világossá tette: a kibocsátáscsökkentési célokat jogilag is kötelező elérni, sőt a mulasztás akár nemzetközi felelősségre vonással is járhat. Ebből következően, ha az országok nem hajlandók haladást elérni a fosszilis energiahordozók kivezetésében, a felelősségre vonás jogi útra terelődhet. Franciaországban például perek indultak a gáz- és olajóriásokkal szemben, mivel nettó zéró célkitűzéseiket puszta látszatnak ítélték.
Ausztrál–csendes-óceáni házigazdaság a láthatáron?
Nagy kérdés, hogy Ausztrália és a Csendes-óceán szigetállamai elnyerik-e a jogot a 2026-os COP31 megrendezésére Adelaide-ben, miután Törökország is pályázik. Amennyiben Belémben nem sikerül kompromisszumot kötni, könnyen lehet, hogy a következő klímacsúcs visszatér Bonnba, az ENSZ klímatitkárságának otthonába.
Nincs még garancia a sikerre
A világszintű klímatárgyalások továbbra is elengedhetetlenek, még ha folyton akadályokba is ütköznek. A 2015-ös Párizsi Egyezmény (Paris Agreement) óta a világ lassan, de valóban elmozdult a klímavédelem felé – most, tíz év után, új energiára és lendületre van szükség, hogy az ígéretek végre valóra váljanak.
