
Az élet motorjai a bioszféra mélyén
A mikrobák valódi biokémiai zsenik: lebontanak, átalakítanak, tápanyagot szolgáltatnak, sőt, magát az élet alapját jelentő oxigénegyensúlyt is szabályozzák. Például az általuk előállított reaktív nitrogén és foszfor nélkül nem létezhetne DNS, és a földi fotoszintézis legalább felét is mikroorganizmusok végzik. Ugyanígy ők azok, akik a tápanyagkörforgás során szén-dioxidot vesznek fel vagy adnak vissza a levegőbe, illetve hozzájárulnak a szén hosszú távú megkötéséhez is, amikor a mélytengeri leülepedés során üledékként, majd kőzetként raktározódik el. Emellett a felhőkben is megtalálhatók, ahol a jégkristályok képződését segítik, esőt és havat idézve elő.
Fontos hangsúlyozni, hogy a láthatatlan mikrobiális sokféleség tartja fenn azt a földi biodiverzitást, amely szabad szemmel is látható. Ezek a szervezetek igazi háttérmunkások, nélkülük a Föld összes rendszere – légkör, víz, talaj, növény- és állatvilág – szétesne.
A metán harca: a gáz termelői és fogyasztói
A Föld őskorában az első mikrobák, az ősi archeák hidrogén és szén reakciójából nyertek energiát, melléktermékként pedig metánt bocsátottak ki, amely üvegházhatású gázként jelentős szerepet játszott a korai légkör melegedésében. Mára a metán az egyik fő klímaváltozást okozó tényezővé vált: az ipari forradalom óta a globális felmelegedés közel harmadáért felelős, hiszen sok metán kerül a légkörbe földgáz égetésekor, illetve a melegedő permafrosztból és trópusi mocsarakból is, a metántermelő baktériumok miatt.
Mindazonáltal a metánlebontó mikrobák – a metanotrófok – képesek lennének a közvetlen légköri metánt is lebontani, lassítva ezzel a felmelegedés ütemét. A gond csak az, hogy ezek a fogyasztók jóval lassabbak, mint a termelők, így a jelenlegi felmelegedési pályával már nem tudnak lépést tartani. Ennek ellenére a kutatók azon dolgoznak, hogyan lehetne bioreaktorokat, úszó szigeteket vagy természetes mikrobaközösségeket bevetni a metán kivonására; ilyen rendszereket folyamatosan modelleznek, hogy egyszer hatékony fegyver legyen az ember kezében a metán ellen.
Esőcsinálók és légi utazók
A felhők sem üresek: minden köbméterükben több százezer mikroorganizmus lebeg, köztük a híres Pseudomonas syringae baktériummal, amely egyedülálló módon képes esőt előidézni. Ezek a mikrobák különleges fehérjéket termelnek, amelyek a vízpárát jégmagokká alakítják a felhőkben, ez elindítja az esőképződést. A folyamat érdekes visszacsatolást jelent: a baktérium a növényről a légkörbe kerül, esőt csinál, majd az esővel visszajut a talajba, ezzel biztosítva fajfenntartását is.
Bár a helyi hatások egyértelműek, globális szinten a bioprecipitáció, vagyis az élőlények által előidézett csapadékképződés éghajlati jelentőségét még csak most kezdik pontosan modellezni.
A nitrogénciklus harcai
A növényeknek elengedhetetlen a nitrogén, de légköri, N₂ formájában nem tudják hasznosítani – ehhez mikrobák kellenek, amelyek nitrátokká, ammóniává alakítják. A gond csak az, hogy a kijuttatott nitrogén felét sem tudják a növények hasznosítani: a felesleget nitrifikáló baktériumok gyorsabban felhasználják, és ebből gyakran dinitrogén-oxid, egy rendkívül erős üvegházhatású gáz keletkezik.
Fontos hangsúlyozni, hogy a műtrágya mennyiségének növelése visszaüt: végül a nitrogén egy része csak növeli a szennyezést. Kutatók most természetes vírusokat keresnek, amelyek lassítják a nemkívánatos baktériumokat, így több időt adva a növényeknek a nitrogén felvételére anélkül, hogy felborítanák a talaj mikrobiális egyensúlyát.
Az élő jég birodalma
A gleccserek és jégmezők sokkal többek, mint puszta hó és víz: belsejük tele van baktériumokkal, algákkal, vírusokkal, gombákkal. Ezek a jeges élőhelyek csak itt, ezen a bolygón léteznek, a mikroorganizmusok enzimei extrém hidegre és állandó napsütésre alkalmazkodtak. Nyáron a jégpórusok megtelnek olvadékvízzel, benne algavirágzás, bakteriális szaporodás, vírusfertőzések zajlanak. Ha a jég eltűnik – és a század végére a világ jégtömegeinek fele csak emlék lesz –, ezek az ökoszisztémák is örökre elvesznek.
Mikrobiális szövetkezések és szénmegkötés az óceánban
A fitoplanktonok – egysejtű algák, cianobaktériumok – világszerte szén-dioxidot és vizet alakítanak életté. Ahhoz azonban, hogy minden esszenciális tápanyaghoz hozzájussanak, társakra van szükségük. A planktonokat körülvevő mikrobiális közösség – a fizoszféra – állandó cserekereskedelmet folytat: egyes baktériumok vitaminokat adnak, cserébe oldott szerves szenet kapnak. Ez a szimbiotikus együttműködés alapozza meg, hogy az óceánok évente 10 milliárd tonna szén-dioxidot képesek elnyelni.
Összességében elmondható, hogy a mikroorganizmusok az élet és a földi klíma legfontosabb, mégis legkevésbé ismert szabályozói, akikkel az emberiségnek szövetségben kellene lennie, nem háborúban. A jövő klímájának kulcsa talán épp az ő világukban – és velük együtt – rejlik.