Okos választás minden virágporból
A kutatók nyolcféle poszméhet figyeltek meg, miközben az egyes fajok által látogatott virágok pollenjét gyűjtötték és elemezték. Nemcsak azt jegyezték fel, hogy melyik méh melyik virágról szed pollent, hanem a virágpor makrotápanyag-tartalmát is megmérték laborban: minden pollenféleségben vizsgálták a fehérje, zsír és szénhidrát arányát. Az összesen 35 növényfaj pollenjét elemezve kiderült, hogy a tápanyagtartalom drasztikusan eltérhet: bizonyos virágporokban a fehérje csak 17%-ot tesz ki, míg másokban akár 86% is lehet.
Fontos megjegyezni, hogy ez a nagyfokú változatosság lehetővé teszi, hogy a különböző poszméhfajok elkerüljék a versengést – kihasználják a tápanyagokban gazdag „ökológiai rekeszeket”, így biztosítva túlélésüket és produktív kolóniáikat a szezon során.
Két táplálkozási csoport: hosszú és rövid nyelvű méhek
Noha elsőre úgy tűnhet, hogy minden méh mindent megeszik, hamar nyilvánvalóvá válnak a különbségek. A hosszú nyelvű, nagy testű poszméhek inkább a fehérjében gazdag, de cukorban és zsírban szegény polleneket részesítik előnyben – ők a „húsimádók” a rovarvilágban. Ezzel szemben a rövidebb nyelvű fajok a szénhidrátban és zsírban gazdag, azonban fehérjeszegény polleneket keresik; ha emberek lennének, talán a saláták és édességek világát kedvelnék inkább.
Érdekes módon ez a munkamegosztás nem véletlen: a nyelv hossza döntő a virág elérhetősége szempontjából, tehát az anatómia jelentősen befolyásolja a tápanyagpreferenciát. A kutatók azt tapasztalták, hogy ez az elhatárolódás lehetővé teszi, hogy a különböző poszméhfajok gond nélkül megosszák egymás között a virágokat, sőt, időszakos változások figyelhetők meg a kolónián belül is.
Az évszak, a kolónia és a diéta változása együtt mozog
A táplálkozási szokások nagymértékben függnek az évszakok változásától. Tavasszal, amikor a királynők először hagyják el a fészket, főként fehérjedús virágport keresnek – ez létfontosságú a kolóniaalapítás és a lárvák táplálása során. A kolónia növekedésével a dolgozók veszik át a gyűjtőmunkát, és néhányuk inkább a zsír- és szénhidrátdús polleneket választja, ami a késő nyári, kimerítő szervezeti munkához alkalmazkodik.
Fontos kiemelni, hogy ezek a változások nem minden fajnál egyformák: egyes méhek egész évben a fehérjére helyezik a hangsúlyt, mások rugalmasan váltanak.
A beporzók megőrzéséhez több kell, mint virágültetés
Mindebből világossá válik, hogy a méhek számára nem mindegy, milyen virágfajok találhatók a kertben vagy a természetes élőhelyeken. A globális beporzóválság korában, amikor élőhelycsökkenés, klímaváltozás és tápanyaghiány fenyegeti a populációkat, a puszta virágoskertek helyett kiegyensúlyozott, őshonos növényállományra lenne szükség – tehát nem elég, ha csak szépek a növények, különböző tápanyagtartalmú fajokat is ültetni kell, hogy minden poszméh megtalálja a maga „menüjét”.
Noha a kutatás kizárólag a Colorado-hegység egyedi ökoszisztémájában készült, világos tanulsággal szolgál: a méhek tápanyagigénye sokkal változatosabb, mint gondolnánk, és sosem „egy méret mindenkire”. A tápláléknisák ugyanakkor egyértelműen kijelölik a két fő utat, amelyen a poszméhek elindulnak, és ezek mentén osztják meg egymás között a forrásokat.
