A Hold eredete és az ősi kráter születése
4,5 milliárd évvel ezelőtt egy gigantikus ütközés formálta a Holdat: egy Föld-méretű égitest és a Theia nevű protoplanéta találkozásából jött létre. Az első 200 millió évben a Hold felszínét túlhevített magmatenger borította, amit a Föld gravitációja csak tovább fűtött. Miután a Hold elég távolra került bolygónktól, a láva lehűlt és megszilárdult, létrehozva azt a sziklás kérget, amit ma is ismerünk.
Néhány százmillió évvel később, nagyjából 4,3 milliárd éve egy aszteroida, amely legalább tízszer nagyobb volt annál, mint amely a dinoszauruszokat elpusztította, becsapódott a Hold déli pólusánál. Így jött létre a Déli-sark–Aitken medence: ez a hatalmas, mintegy 2500 km széles és akár 8 km mély kráter. A becsapódás olyan erővel járt, hogy egy különleges anyagot, az úgynevezett KREEP-et (kálium, ritkaföldfémek és foszfor keveréke) szórta szét, amely a holdi magmatenger maradványaiból született. Külön figyelmet érdemel, hogy ezen anyagok vizsgálata segíthet megérteni, miért sokkal vastagabb a Hold túlsó oldalán a kérge.
Az irány téves volt — de most jön a fordulat
A kutatók sokáig hitték, hogy a Déli-sark–Aitken medencét egy délről érkező aszteroida alakította ki, így a KREEP a kráter északi peremén található. Azonban a legfrissebb elemzések szerint az ütközés valójában északról történt, ezért a KREEP-zóna éppen a déli peremre, vagyis a következő NASA-űrhajósok tervezett landolóhelyére került.
Az új elméletet a Holdon és más égitesteken – például a Mars Hellas-medencéjén (Hellas Basin) és a Pluto Szputnyik-medencéjén (Sputnik Planitia) – látható ovális, könnycsepp alakú kráterek formája támasztotta alá, melyek csúcsosabb vége mind az ütközés irányát mutatja. Az adatokat végül a Lunar Prospector nevű űrszonda radioaktivitásmérése igazolta, amely különösen magas koncentrációjú tóriumot, vagyis KREEP-et mutatott ki a Déli-sark–Aitken medence délnyugati peremén.
Artemis III: KREEP-minták és geopolitikai versenyfutás
Az Artemis III küldetés várhatóan 2027 közepén indul, célja, hogy először 1972 óta ismét embert juttasson a Hold felszínére. Előtte az Artemis II legénysége tesztútra indul 2026 tavaszáig, majd a NASA kilenc potenciális leszállóhely közül választ – ezek többsége KREEP-gazdag zónában található. Ha sikerül a megfelelő területre szállni, a csapat értékes, ősi, radioaktív holdkőzeteket gyűjthet be.
Ennek ellenére komoly bizonytalanság övezi, mikor indulhat el az Artemis III. Mindkét következő küldetés már legalább egy évet csúszik, a 2026-os NASA-költségvetési tervek pedig további késéseket vetítenek előre. Többen valószínűnek tartják, hogy Kína akár megelőzheti az Egyesült Államokat az emberes Holdra szállásban.
Érdemes megjegyezni, hogy a kínai Csang’e-6 (Chang’e 6) misszió már begyűjtött mintákat a Hold túlsó oldaláról, közvetlenül a Déli-sark–Aitken medencéből, ám ezeket – más országokkal ellentétben – a NASA-val nem osztotta meg.
Összefoglalásként megjegyezhető, hogy
A Hold történetének egyik kulcsfontosságú fejezete íródhat át a mostani kutatások nyomán. A NASA, sőt talán az egész világ figyelme is azokra az értékes, radioaktív holdmintákra szegeződik, amelyekből a következő években derülhet ki, milyen titkokat őriz a Naprendszer legnagyobb múltú krátere – mindezt egy újabb nemzetközi űrverseny árnyékában.
