Kihaló ragadozók, visszatérő erdők és a kullancsok diadala
A 18–19. században az amerikai keleti partvidéken tömegesen irtották ki az erdőket, hogy helyet adjanak a mezőgazdaságnak, városoknak, bányászatnak. Ezzel párhuzamosan a vadon élő állatokat is szinte teljesen eltüntették – medvék, farkasok, szarvasok tűntek el. Amikor a földművelés később nyugatabbra tolódott, az emberek felismerték a fák ökológiai és gazdasági értékét, így az erdők regenerálódhattak. A növényevő szarvasok gyorsan visszatértek, de a csúcsragadozók már nem.
Nem elhanyagolható tényező, hogy a megugró szarvaspopulációval együtt megjelentek a fekete lábú kullancsok (Ixodes scapularis) is, amelyek a lyme-kórt okozó Borrelia burgdorferi baktérium hordozói. A kullancs egy fertőzött állatról felveszi a baktériumot, majd a következő áldozatát is megfertőzi. Az 1970-es évek óta az USA északkeleti részei világszintű gócpontjai lettek a lyme-kórnak, amely azóta is az ország leggyakoribb kullancs által terjesztett fertőzése.
Kalifornia: különálló házak és szigetszerű erdők
A földhasználat és az emberek mozgása évszázadokon át befolyásolta a kullancsok és az általuk hordozott betegségek elterjedését. Kaliforniában például a San Franciscótól északra és délre található hegyvidéken sosem irtották ki teljesen az erdőket, a nagyragadozók – pumák, prérifarkasok – továbbra is jelen vannak. Ennek ellenére, az ingatlanpiaci verseny miatt egyre több lakóház épül közvetlenül a természetes vadonba, ami radikálisan átalakította a kullancsok ökológiáját.
Itt a nyugati fekete lábú kullancsok (Ixodes pacificus) inkább a nagy, összefüggő erdőkben fordulnak elő tömegesen, azonban maga a lyme-kórt okozó baktérium sokkal gyakoribb a kisebb, elszigetelt erdőfoltokban. Ez azért van, mert itt a rágcsálók és más gazdaállatok elszaporodhatnak a nagyragadozók hiányában, és a fertőzések könnyebben terjednek köztük. Ahogy a dél-San Francisco-i Szilícium-völgy egyre inkább beépül, a természetes élőhelyek még tovább feldarabolódnak.
Kevesebb, de egymáshoz közelebb élő gazdaállat nagyobb arányban fertőzött, így a kullancsok is veszélyesebbek lesznek. Hat megye a San Francisco környéki hegységekben adja Kalifornia lyme-kóros eseteinek nagy részét.
A texasi marhák leckéje – kullancs és az emberi találékonyság
Az állattenyésztés is jelentős hatással volt a kullancsokhoz köthető betegségek elterjedésére. A 19. század végén texasi marhatenyésztőknek rejtélyes, halálos marhavész miatt kellett aggódniuk. Míg egyes orvosok nem vették komolyan a kullancs szerepét, az USA Mezőgazdasági Minisztériuma végül elfogadta Dr. B.A. Rogers elméletét, miszerint a kullancs a fertőzés terjesztője.
A minisztérium 1906-ban országos programot indított: karantén, vegyszeres fürdetés, és 1938-ra a mexikói határ mentén mintegy 930 km hosszú védősávot létesítettek. Ez az intézkedés 14 déli államból gyakorlatilag felszámolta a marhavészt 1943-ra, bemutatva, hogyan válhat a táj – mint eszköz – a közegészségügy szolgálatába.
Eurázsiai példák: vadászkullancs és újabb járványok
A kullancsok által terjesztett betegségek mindig szorosan összefüggenek a földrajzi elhelyezkedéssel. A Mediterráneumban és Ázsiában élő vadászkullancs (Hyalomma spp.) fiatalon kisemlősökön, felnőttként már haszonállatokon élősködik. A 19. század közepén az Oszmán Birodalom telepítési politikája miatt, amikor az addig elhagyott földeket gazdálkodók kapták meg, a vadászkullancsnak kedvező feltételek alakultak ki.
Ennek következtében a mai Törökországban a gazdák komoly veszélynek vannak kitéve kullancs által terjesztett, olykor halálos betegségekkel szemben, mint például a krími–Kongói vérzéses láz.
Kullancs – az ember keze nyoma
Összességében elmondható, hogy a kullancsok terjedéséért és veszélyességéért messzemenően az emberi tevékenységek – erdőirtás, urbanizáció, állattenyésztés, földhasználat – felelősek. Minden nyáron találkozhatunk ezekkel a vérszívókkal, és bár nehéz rokonszenvet éreznünk irántuk, érdemes tudni: nem az ő rosszindulatuk, hanem a mi döntéseink alakították őket azokká a kórokozó-hordozókká, akikkel most harcolnunk kell.
