Félelem helyett kíváncsiság?
A University of Otago Fenntarthatósági Kutatóközpont kutatója, Caroline Rowe részletesen vizsgálta, hogyan hat az érzelmek kezelése a lakossági felkészültségre. Új-Zélandon az elkövetkező 50 évben 75 százalék az esélye egy 8-as vagy annál nagyobb magnitúdójú földrengésnek az Alpesi-törésvonal mentén. Ez a fenyegetettség hívta életre a 2016-ban indult AF8 programot, amely hidat képez a földtani kutatók és a katasztrófavédelmi szakemberek között.
Az AF8 anyagaiban Rowe azt tapasztalta, hogy a kommunikációban nemcsak a veszély kiemelése, hanem a lelkes, pozitív hangvétel is jelen van. Fontos megjegyezni, hogy a szakértők nem a pusztítást hangsúlyozták, hanem a tudományos felfedezés iránti lelkesedést is közvetítették. A lenyűgöző Déli-Alpok, és az ország gazdaságának egyik fő pillére, a turizmus, szintén azoknak a geológiai erőknek köszönhető, amelyek a katasztrófákat okozzák.
Láthatóvá tett valóság
Noha a félelem természetes reakció, a program kommunikációs szakemberei mégis arra törekedtek, hogy ezt határozott, de bíztató üzenetekkel ellensúlyozzák. Olyan képi anyagokat, térképeket, animációkat és akár képeslapszerű látványokat alkalmaztak, amelyek kézzelfoghatóvá tették a veszélyt, de nem keltettek bénító rettegést.
Az interjúk során kiderült: a hatékony kockázati kommunikációban kulcsszerepet kap a bizonyosság iránti igény. Ha az emberek azt érzik, fel tudnak készülni, akkor az önbizalom és a cselekvőképesség is megerősödik. Az érzelmek elkerülhetetlenül jelen vannak, mégsem elnyomni, hanem felismerni és kezelni kell őket.
Érzelmek – elkerülhetetlen tényezők
Az interjúkban megszólaló szakemberek — önkormányzati tisztviselők, katasztrófavédők, közösségi vezetők, tűzoltók, rendőrök és egészségügyi dolgozók — egyaránt arról számoltak be, hogy az AF8 módszertana hatással volt a szakmai és személyes motivációikra. Az érzelmek megfelelő kezelésével feloldható a bénító félelem is; sőt, a motiváció, az önbizalom és a cselekvési hajlandóság erősödik.
Noha gyakran megpróbálnánk kizárni az érzelmeket a tudományos kommunikációból, a tapasztalat azt mutatja, hogy ez lehetetlen. Érdemes őket a folyamat részévé tenni, hogy a pozitív hatásaikat — például az együttműködést és a felkészültséget — előtérbe helyezzük.
Közelítsünk máshogy a veszélyekhez!
Összefoglalásként megjegyezhető, hogy a félelem és a szépség, a tudomány iránti csodálat és a vezetői bátorítás egyaránt helyet kell kapniuk a természeti katasztrófák kommunikációjában. A hatékony reagálás és a felkészültség kulcsa nem a félelemkeltés, hanem a hiteles, kézzelfogható, motiváló üzenetekben rejlik — amelyek egyúttal reményt és összefogást is képesek sugallni.
