Óriás gyűrűk: eredetük és jelentőségük
Az ORC-k halvány, rádióhullámokat kibocsátó, megmagyarázhatatlan szerkezetek, amelyeket csak rádiótávcsővel lehet érzékelni, és jellemzően relativisztikus, mágneses plazmából állnak. Eddig azt gondolták, hogy talán összeolvadó fekete lyukakból vagy galaxisok ütközésének lökéshullámaiból származnak. A legújabb kutatások viszont arra utalnak, hogy az ilyen gyűrűk spirálgalaxisokból kiáradó szuperszelek hatására is kialakulhatnak.
Különösen fontos kiemelni, hogy
A most felfedezett példány, a RAD J131346.9+500320, közel 0,94-es vöröseltolódáson található, vagyis a világegyetem jelenlegi korának feléig utazott hozzánk a fénye. Ez teszi a leghatalmasabbá és legtávolabbi ORC-vá, amit valaha láttunk. Egyedülálló módon két egymást metsző gyűrűből áll, ez pedig csak egy másik ismert ORC-re igaz.
Mindezek dacára továbbra is több a kérdés, mint a válasz, hiszen ezek a szerkezetek egészen elképesztő méretűek: némelyikük akár 3 millió fényév széles is lehet, miközben a Tejútrendszer átmérője mindössze 100 000 fényév.
Áttörés az amatőrök és a technológia erejével
Érdekesség, hogy a felfedezést nemcsak profi csillagászok, hanem önkéntesek is tették a RAD@home nevű állampolgári tudományos kezdeményezés keretében, a világ legnagyobb, alacsony frekvenciás rádióteleszkópjának (LOFAR – Low Frequency Array) segítségével. Ez az első ORC, amelyet ilyen módszerrel − MI helyett valódi emberek mintafelismerése révén − sikerült azonosítani.
A LOFAR különlegessége, hogy egy páneurópai hálózat, ahol több százezer antenna összehangolt működésével képes extrém érzékenységgel felderíteni a régmúlt univerzumot, amikor még csak formálódni kezdtek a galaxisok.
Gigászi galaxisok nyomában
A gyűrűk mellett két másik kozmikus óriást is találtak: az egyik, a RAD J122622.6+640622, 3 millió fényéves átmérőjével több mint huszonötször akkora, mint a Tejútrendszer, egyik rádiósugara pedig látványosan oldalirányba hajlik, majd 30 000 fényév átmérőjű gyűrűt képez. A másik, RAD J142004.0+621715, 1,4 millió fényéven át húzódik, egyik végén szintén rádiógyűrűt alkot.
Mindhárom objektum 100 billió naptömegű, sűrű galaxishalmaz közepén helyezkedik el, és várhatóan a szuperforró, millió fokos plazmákkal történő találkozásaik formálják ezeket a gyűrűket.
Miért most jön a nagy felfedezések kora?
Mindez arra utal, hogy az ilyen ORC-k és rádiógyűrűk valójában egy egész csoportot alkotnak, amelyeket fekete lyukakból eredő plazmasugarak és az őket körülvevő környezet formál. Az önkéntesek felfedezése azt is mutatja, hogy az emberi mintafelismerő képesség ereje még mindig fontosabb lehet, mint a legfejlettebb MI. Az új rádióteleszkópok (például a Négyzetkilométeres Hálózat – Square Kilometre Array), valamint modern, látható fényű égboltfelmérő projektek révén a közeljövőben várhatóan sokkal több ilyen titokzatos gyűrűt találhatunk, így talán végre megérthetjük, hogyan alakulnak ki ezek a gigantikus kozmikus szerkezetek.
