
Katonai-stratégiai célok árnyékában
A Guowang, azaz a „nemzeti hálózat” nevű megakonstelláció fejlesztését a szigorúan titkolózó China SatNet koordinálja, amelyet 2021-ben alapítottak. A vállalat működéséről és a tervezett műholdak paramétereiről gyakorlatilag semmilyen információ nem szivárgott ki, de annyi biztos, hogy a projekt elsődlegesen nem a fogyasztói internetpiacot célozza. Kína egy másik, Qianfan nevű, Starlink-szerű, lapos műholdakkal működő rendszerét valóban a szélessávú internet elérés bővítésére szánják; ebből utóbbiból 1300 darab pályára állítását tervezik.
A Guowang azonban egészen más kategória, mivel több gyártó készíti a műholdakat, és ezek különböző rakétákkal jutnak az űrbe. A hálózati architektúra és az üzemeltetési koncepció sokkal közelebb áll az amerikai védelmi célokat szolgáló Űrpajzs (Starshield) vagy a Space Development Agency új adatközvetítő és rakétakövető rendszereihez.
Nem elhanyagolható tény, hogy a Pentagon is hasonló koncepcióval dolgozik MILNET néven, amely egy hibrid hálózatként kapcsolná össze a különféle katonai műholdakat az új Űrpajzs egységekkel kiegészítve. Az ilyen „gyilokhálózatok” (kill web) célja, hogy az ellenfél mozgását és tevékenységét valós időben észleljék, kövessék, a tűzerőt célra vezessék – nemcsak a földön, hanem légi, tengeri, sőt, akár űrbeli célpontok esetén is.
Felpörgött kínai tempó
Az elmúlt hetekben a Guowang-műholdak pályára állítása már majdnem elérte a SpaceX Starlink tempóját. Kína július 27. óta öt csoportot indított, miközben a SpaceX hat Starlink-missziót teljesített ugyanezen idő alatt. A Falcon 9 rakétával egyetlen start során 28 Starlink jut alacsony Föld körüli pályára, míg a kínai rakéták egyszerre 5–10 Guowangot indítanak, ám jóval magasabb, akár 1500–4500 km-es magasságba.
Eddig 72 Guowang-egység kering az űrben, szemben a tervezett 12 992 darabbal, amelyet Kína az ITU-nál már be is jelentett. A Guowang két fő magassági rétegben működik: az alsó, 500–600 km-es sávban, hasonlóan a Starlinkhez, a felső pedig közel 1150 km magasan. Ez a magasabb pálya kevesebb műholdat igényel a földgömb lefedésére, de jobban megterheli a rakétakapacitásokat.
Az amerikai védelmi felzárkózás
Miközben a SpaceX már közel 200 Űrpajzs (Starshield) műholdat indított a Nemzeti Felderítő Hivatal (NRO) számára, az USA hadserege még csak most fejleszti saját, hadműveleti célokra kimondottan alkalmas hálózatát. A cél világos: az űrből történő valós idejű célkövetés, megfigyelés, parancsátadás – mesterséges intelligencia és lézerkommunikáció alkalmazásával, amely jelentősen növeli a precíziós csapások lehetőségét.
A Space Development Agency első, több mint 150 műholdból álló generációját idén bocsátják fel, lehetővé téve, hogy a Pentagonnak esélye legyen követni a kisebb, halványabb rakétákat, s földre vagy tengerre irányítsa az elfogó válaszcsapásokat.
Ennek ellenére sok amerikai katonai fejlesztés késik, vagy még titkos kísérleti fázisban van. Az amerikai légierő például leállítani készül a több száz milliárd forintba kerülő E-7 légiforgalmi irányító repülők beszerzését, mivel a feladatokat inkább műholdakra bíznák. Vannak, akik szerint túl kockázatos ekkora felelősséget űrkonstellációkra helyezni, amikor azok még nincsenek készen; ezért kénytelenek meghosszabbítani a hidegháborús E-3 Sentry (AWACS) gépek üzemidejét.
Ennek fényében az űrfelügyelet előnyei egyértelműek: globális lefedettség, MI-alapú automatizmus, decentralizált működés, ahol egy-egy megsemmisült műhold helyett tucatnyi másik veszi át a funkciókat – mindez jóval kevesebb emberi kockázattal.
Kína űrbeli összefogása és szándékai
A kínai fejlesztési modell alapvetően eltér az amerikai, SpaceX-hez hasonló, centralizált megközelítéstől. Itt több állami és magáncég működik együtt; rakétagyártók, műholdfejlesztő üzemek közösen dolgoznak azon, hogy a fellövések ütemét gyorsítsák, bár jelenleg a tempó még mindig csak a SpaceX kapacitásának felénél jár.
Kína eddig még nem volt képes újrahasznosítani rakétafokozatait, de gőzerővel dolgoznak a technológia bevezetésén. Az egyre sűrűbb fellövések és a változatos rakétaflotta azt jelzi, hogy a gyártósorokat és a logisztikát látványosan bővítik. A Guowang-féle űrfelhő fő céljai között szerepel a többpályás, több típusú (szintetikus apertúrájú radar, optikai megfigyelés, nagysebességű adatátvitel, lézerkommunikáció) szenzorrendszerek kiépítése, összhangban azzal, hogy a stratégiai távolságképességet az űrből már most Kína diktálja a nyugat-csendes-óceáni térségben.
Nem elhanyagolható tény, hogy Peking célja deklaráltan az Egyesült Államok kulcsfontosságú eszközeinek nyomon követése, elsősorban a Kína körüli szigetek környékén, majd később akár egészen az amerikai nyugati partig. A többrétegű, sokpályás szenzorfelhő ehhez kínál biztos pontosságot és globális lefedettséget.
A globális katonai játszma tétje
Az új kínai megakonstelláció tehát nemcsak rendkívül gyors ütemben épül, hanem felépítésénél fogva egyszerre jelent kommunikációs, felderítési, parancsnoki és csapásmérő eszközt a jövő hadseregei számára.
Ez nem pusztán az internet-hozzáférésről, hanem a katonai erőviszonyok űrbeli átrendeződéséről szól, ahol a mesterséges intelligencia, a műholdas kommunikáció és a globális megfigyelés összefonódik. A tét az, hogy kié lesz végül az űr feletti stratégiai kontroll – és a válasz közelebb lehet, mint gondolnánk.