Kiderült, közelebb van a világegyetem legfényesebb rádióvillanása, mint gondoltuk

Fantasztikus áttörés egy titokzatos űrjel eredetéről

Megdöbbentő eredménnyel zárult egy nemzetközi csillagászati kutatás: a James Webb űrteleszkóp és Kanada CHIME távcsöve közösen beazonosította minden idők egyik legfényesebb rádiókitörésének – azaz gyors rádiókitörésének (FRB; Fast Radio Burst) – pontos forrását. A lenyűgöző fényjel valószínűsíthető szülőhelyét 130 millió fényév távolságban, az NGC 4141 galaxis peremén azonosították. Különösen fontos kiemelni, hogy a James Webb segítségével először sikerült ilyen pontossággal megfigyelni a rádiókitörések közvetlen környezetét, sőt, bizonyos csillagokat is sikerült elkülöníteni a forráshoz közel.

Villámgyors jel, rejtélyes eredet

Az FRB-k csak néhány ezredmásodpercig tartanak, mégis hatalmas energiát bocsátanak ki – ilyenkor többet, mint amennyit a Nap több nap alatt összesen. Bár a 2007-es első felfedezésük óta több mint ezer ilyen rádióvillanást regisztráltak, rövidségük és ritkaságuk miatt a tudósok alig tudták feltérképezni eredetüket. Az elméletek között szerepelnek szupergyorsan forgó, rendkívül erős mágneses terű neutroncsillagok, úgynevezett magnetárok is, de a bizonyosság eddig hiányzott.

A fényvillanás forrásának nagyító alá vétele

2023 márciusában a CHIME – amely egy 1000 rádióvevőből álló, FRB-kre specializált hálózat – rögzítette minden idők legfényesebb rádiókitörését. Az FRB 20250316A jelű (becenevén RBFLOAT – azaz Minden Idők Legfényesebb Rádióvillanása; Radio Brightest Flash Of All Time) jel olyan extrém erősségű volt, hogy a kutatók kezdetben a Tejútrendszerhez közel gondolták a forrását. A CHIME/Outrigger új teleszkóphálózata több földrészről végezte a megfigyelést, végül az NGC 4141 galaxis egy alig 45 fényév átmérőjű pontjára fókuszáltak – elképesztő pontossággal, mintha 100 kilométerről vennénk észre egy pénzérmét.

Csillagok nyomában: lehetséges magyarázatok

A James Webb űrteleszkóp közeli infravörös szeme segített a jelet kibocsátó régióban pontosan behatárolni egy nagy, idős csillagot – vagy egy vörös óriást, vagy egy középkorú, a Napnál többször nagyobb tömegű égitestet. Mindazonáltal egyik típust sem tartják valószínű jelöltnek a rádiókitörés forrásaként. A kutatók ezért különösen izgalmas lehetőségként vetették fel, hogy egy rejtőzködő társ, például egy magnetár keringhet a nagyobb csillag körül, és időnként anyagot szippanthat el tőle, ami kiválthatta a fényvillanást.

Alternatív lehetőségként felmerült az is, hogy a környéken található fiatal, nagy tömegű csillagok egyikéből már kialakulhatott egy látens magnetár, amely elég erős rádióimpulzust bocsátott ki – csupán annyira halvány, hogy a James Webb nem képes érzékelni.

Új korszak kezdete a csillagászatban

Ez a kutatás mérföldkő az FRB-k megértésében, hiszen most először sikerült ilyen pontosan forrást, galaxist és akár csillagrendszert is azonosítani. Különösen fontos kiemelni, hogy a CHIME új fejlesztései és a James Webb páratlan technológiája együtt azt is lehetővé teszik, hogy a jövőben még több hasonló, rejtélyes csillagászati eseményt “leplezzenek le”. Összegzésképpen megjegyezhető, hogy a gyors rádiókitörések eredetének nyomozása nemcsak az asztrofizika egyik legnagyobb rejtélyének megfejtéséhez vihet közelebb, hanem a csillagok kaotikus és drámai életéről is új képet adhat a világegyetem szerelmeseinek.

2025, adminboss, www.livescience.com alapján