Villámcsapás a leveleken
Jelentőséggel bír, hogy a Vénusz légycsapó elektromos impulzusokat állít elő – mintha növényi idegrendszere lenne. Ezek az impulzusok akkor keletkeznek, amikor valami – például egy szerencsétlen rovar – hozzáér a levelei belső oldalát borító érzékeny sörtékhez. A sörtevégeknél található szenzorok csak akkor indítanak el valódi csapdazárást, ha elég erős az inger, például egy hangya vagy légy súlya. Ilyenkor a növény hirtelen összecsapja a két levelét, és rabul ejti az áldozatát. Ezután a hosszú csillók úgy kapaszkodnak, mint ujjaink, miközben az emésztőnedvek lassan feloldják a rovart – akár 5–12 nap alatt is. Amint a zsákmány kiszáradt váza már csak üres burka, a csapda újra kinyílik, hogy a szél kisodorhassa a maradványokat.
Bár első pillantásra véletlenszerűnek tűnhet, hogy mikor csukódik le a csapda, valójában intelligens rendszer működik: a növény „számolja”, hányszor érintették meg a sörtéit. Csak a második érintés után csukódik le teljesen, és további három érintés szükséges ahhoz, hogy lebontó enzimeket termeljen. Ez segít elkerülni, hogy feleslegesen pazarolja az energiáját egy élettelen tárgyra, például diós héjra vagy elhullott rovarra.
Az áttörés: a csapda kapcsolója
Japán kutatók áttörést értek el: feltárták, mi indítja be ezt a gyors reakciót. Fluoreszkáló fehérjékkel módosították a növényeket, amelyek zölden világítanak, amikor kalciumionokat kötnek meg. Így megfigyelték, hogy a leveleken a legkisebb hajlítás is helyi kalciumszint-emelkedést és apró elektromos változást okoz; erősebb hajlítás viszont mintha kapcsolót kapcsolna át: erős áramlökést és kalciumhullámot indít el, amely továbbterjed a levélben. A központban egy DmMSL10 nevű ioncsatorna található a sörte tövében, amely az első gyenge jelet képes megerősíteni, hogy az túllépje a kritikus küszöböt – s végül a növény bezárja a csapdát.
Genetikai kiütéssel tesztelték a szerepét: amikor ez a csatorna nem működött, a növények ugyan kaptak helyi jeleket, de azok nem terjedtek tovább, és a csapdazárás elmaradt. Mesterséges miniökoszisztémában hangyákkal is vizsgálták: a módosított növények sokkal ritkábban csukták össze leveleiket, mint az ép példányok.
Nem csak a Vénusz légycsapóra igaz?
A fentiek tükrében a felfedezés azt sugallja, hogy a DmMSL10 ioncsatorna kulcsszerepet játszik a növény „érzékelőrendszerének” működésében. Mivel hasonló mechanoszenzoros válaszok több más növénynél is előfordulnak, ez a molekuláris kapcsoló nemcsak a Vénusz légycsapóra lehet érvényes, hanem akár a burgonyára vagy más, mechanikai ingerekre érzékeny fajokra is. Az ilyen növények ára általában 5000–7000 forint között mozog, bár saját antivadász technikájukat otthon nem könnyű vizsgálni.
