Láthatatlan veszélyek a világűrből
Az Artemis II legénységét többféle sugárzás éri az út során: egyrészt a galaktikus kozmikus sugárzás, másrészt a Földet övező Van Allen-övekben csapdába esett protonok és elektronok, végül pedig a Napból kitörő, nagy energiájú proton- és ionviharok. Míg az első kettővel kapcsolatban pontos adatokkal és előrejelzésekkel dolgozhatnak a mérnökök, a napaktivitás okozta sugárzás teljesen kiszámíthatatlan – ráadásul különösen vészjósló, ha az űridőjárás éppen aktív időszakában indul a misszió.
Lényeges szempont, hogy a Nap felszínén zajló mágneses viharokra a napfoltok alapján lehet következtetni, ám még a tapasztalt szakemberek sem tudják biztosan megmondani, mit tartogat egy tíznapos űrutazás. Az űridőjárás előrejelzése ma még mindig olyan, mint évtizedekkel ezelőtt a földié: tele van meglepetésekkel.
Folyamatos figyelés és reakciókészség
Nem minden napkitörés jelent fenyegetést: a veszélyt azok a legnagyobbak, a felső 5–10 százalékba tartozó események jelentik, amelyek képesek áttörni a fémfalakat, és az emberi sejtek DNS-ében is helyrehozhatatlan károkat okozni. Ezek a nagy erejű koronaanyag-kidobódások akár néhány óra alatt elérhetik az űrhajót, és geomágneses viharokat alakíthatnak ki, amelyek a Föld atmoszférájára is hatással vannak. Bár az aktuális naptevékenység nyugodtnak tűnik, számos kutató és űridőjárás-szakértő folyamatosan figyeli a Nap legapróbb rezdüléseit.
Az Artemis II esetén minden eshetőségre felkészülnek: ha veszélyesen erős sugárzást érzékelnek, a legénységnek 30 percen belül védelmi menedéket kell kialakítania a kapszula belsejében úgy, hogy a leggyengébb pontokat extra védelmet nyújtó felszerelésekkel bélelik ki. Még ha nem is történik vészhelyzet a küldetés alatt, a menedékhely-építést a nyolcadik napon gyakorlati tesztként akkor is végrehajtják.
Mai űrbiztonság: Apollo múlt, Artemis jövő
A NASA az Apollo-korszak óta óriási fejlődésen ment keresztül. Az Artemis II-t szállító Orion űrhajó konstrukciója jóval erősebb sugárzásvédelemmel rendelkezik, mint az ötven évvel ezelőtti holdkompok. Ma már hatékony napmegfigyelő flotta követi a Nap aktivitását, sokkal kifinomultabbak a számítógépes szimulációk, és rengeteg biológiai adat áll rendelkezésre az űrhajósok szervezetét érő sugárzásról.
A Nap túloldalán is szemmel tartják a helyzetet: a Perseverance marsjáró ott is figyeli a napkitöréseket, ahonnan a Föld nem lát. Emellett a NOAA új SOLAR-1 műholdja is szolgáltat adatokat – ez már be is segít az Artemis II információellátásában. Az Artemis I során 5 600 sugárzásérzékelőt helyeztek el a kapszulában, így pontos képet kaphattak arról, mekkora sugárterhelés éri majd az űrhajósokat. Az adatok illeszkednek a NASA szimulációihoz, így a szakemberek bíznak abban, hogy az előrejelzéseik helytállók.
A jövő kihívásai: még több kockázat
Az Artemis II csak a kezdet: a következő nagy lépés az Artemis IV lesz 2028-ban. Akkor már emberek is leszállnak a Hold felszínére, ám ott az Orion védelme sem áll majd rendelkezésre – az űrhajósok csak egy gyorsan összeállítható menedékkel és saját szkafandereikkel próbálhatják majd kivédeni a napsugárzás hatását. Lényeges szempont továbbá, hogy az egyre gyakoribb missziók miatt a sugárzásból származó biológiai kockázatok kérdése még hangsúlyosabbá válik, ezért a NASA számára az űridőjárás-védelem minden eddiginél fontosabb lesz.
Ekkor derült fény arra, ami addig rejtve maradt: a csúcstechnológia, a tudás és a gyors helyzetfelismerés együtt jelenthet garanciát a földön kívüli utak valódi biztonságára.
