Tapintható szennyezés az űr peremén
Februárban egy SpaceX Falcon rakéta visszatérése során elveszítették az irányítást, és a szerkezet darabjai mintegy 80–110 km magasságban szóródtak szét. Nem egyértelmű, de lehetséges, hogy ez volt az első alkalom, amikor egy konkrét űreszköz széthulló törmelékét kimutatták és elemezték ebben a magasságban. Ezek a térségek, az úgynevezett „ignoroszféra” régiói eddig csak csekély emberi befolyás alatt álltak – ennek most vége. A megfigyelés szerint a műszerek már képesek pontosan mérni a rakéták által kibocsátott szennyezőanyagokat, ami segíthet az elkövetkező években követni és kezelni a térség elszennyeződését.
Az ilyen vizsgálatok új lehetőségeket teremthetnek, hogy a jogalkotók szabályozásokat vezessenek be az egyre nagyobb forgalmat bonyolító űripar káros mellékhatásainak csökkentésére.
Elszabadult műholdak, a sztratoszférát károsító por
A kutatók szerint a felgyorsult űrtevékenység felügyelete elmarad a technológiai fejlődéstől. A jelenlegi nemzetközi egyezmények – például a Világűr-egyezmény – ugyan elvileg tiltják a szennyezést, a gyakorlatban azonban ezek végrehajtása gyakran hiányos, és a felelősség is nehezen érvényesíthető. Vagyis a világ egyik felén fellőtt, majd szétbomló törmelék anyagai bolygónk bármely országának légterében előfordulhatnak.
A legfrissebb előrejelzések szerint 2040-re akár 60 000 műhold is keringhet a Föld körül, és mindennap vagy kétnaponta történhet visszatérés. Ezek során évente akár 10 000 tonna alumínium-oxid-részecske kerülhet a felső légkörbe, ahol helyileg már 1,5 Celsius-fokos melegedést is okozhatnak. Ez befolyásolhatja a magaslégköri széljárásokat, az ózonréteg kémiai folyamatait, és éveken át fennmaradó, egyedi, ember által okozott szennyezési forrást teremthet.
Veszélyes következmények: felgyorsuló változások
A szilárd hajtóanyagú rakéták minden indítása klórt és fekete szenet juttat a légkörbe. Laura Revell új-zélandi kutató szerint, ha az ipar bővülése a jelenlegi tempóban folytatódik, évente 2000 rakétaindítás akár 3 százalékos ózonveszteséget eredményezhetne, ami az ausztrál bozóttüzek légköri kárait idézné. A légkörbe kerülő fekete szén elnyeli a fényt, melegíti a levegőt, és ezzel módosítja a légkör áramlásait, viharokat és csapadékzónákat befolyásolva.
Az elmúlt öt évben a visszatérő műholdakból és rakétákból származó ember alkotta anyag mennyisége közel a duplájára nőtt, már eléri az évi 1 000 tonnát. A lítiumhoz hasonló fémekből már most is több jut így a felső légkörbe, mint amennyit a természetes meteorok szolgáltatnak.
Egy szabadnak hitt közvagyon rejtett költségei
A légkör legfelső rétegei egyre súlyosabb, ember által okozott terhelésnek vannak kitéve, amit egyelőre csak kevés kutató követ nyomon. Ha nem történik gyors, összehangolt fellépés, tíz éven belül elveszíthetjük minden esélyünket arra, hogy megállítsuk az űripar okozta károsodást a Föld klímájára nézve. A látszólag végtelen környezetet valójában mindannyian közösen használjuk – és az árát is együtt fizetjük meg.
