Marsra utazni nehezebb, mint hinnéd
A Földhöz legközelebb eső bolygó meghódítása már régóta izgatja a tudósok, mérnökök és jövőkutatók fantáziáját. Elon Musk, a SpaceX alapítója például magánvagyonát (kb. 150 000 milliárd forint) a Marsra való település megvalósítására szánja, és célja, hogy 2050-re egymilliós, önfenntartó város jöjjön létre a bolygón. Nem ő az egyetlen: biológusok, kutatók, orvosok, sőt, az amerikai űrügynökség is komoly terveket sző a Mars benépesítéséről. Erre az emberiség túlélésének zálogaként is tekintenek, hiszen több bolygón eloszló civilizációval kisebb az esélye a végzetes globális katasztrófának.
Felmerül azonban a fő probléma: senki nem tudja pontosan, hogyan reagál az emberi szervezet a hosszú távú űrutazásra és a marsi körülményekre, ahol a sugárzás sokkal erősebb, az élelem, víz és egészségügyi ellátás pedig minimális. Az űrturizmusnak köszönhetően ugyan már civilek is juthatnak az űrbe, de 10–15 perces utazásaik nem hasonlíthatók a Marsra vezető, többéves missziókhoz, ahol az asztronautáknak akár három évig kell teljesen önellátónak lenniük.
Testünk az űrben: amit már tudunk – és amit nem
Jelenleg alig több mint 600-an jártak a világűrben, köztük mindössze nagyjából 100 nő. A leghosszabb folyamatos űrutazás 438 napig tartott, a Mars pedig akár 1,5 évnyi odaút után érhető el – visszafelé szintén hosszú az út, és az űrhajósoknak minden orvosi felszerelést is magukkal kellene vinniük. A NASA híres ikerkutatása – Scott és Mark Kelly példáján keresztül – már bebizonyította: a hosszú távú űrutazás olyan változásokat idéz elő a testben, mint a genetikai mutációk, izom- és csontvesztés, inzulinrezisztencia és idegrendszeri problémák, amelyek részben visszafordíthatók, részben nem. Ha a tökéletesen egészséges asztronauták is megsínylik az utat, mi vár a földi átlagemberekre?
Emellett a mentális kihívások is óriásiak: elszigeteltség, súlyos magány, a marsi zord környezet, és a Földdel való kommunikáció akár 20 perces késleltetése az orvosi vészhelyzeteknél végzetes lehet. Bolygónkon a sarkvidéki kutatóállomások valamennyire hasonlítanak ehhez az izolációhoz, de ott legalább még ki lehet menni a levegőre – a Marson ez nem lehetséges.
Az űrorvoslás új kora
Az űrorvoslás robbanásszerű fejlődése szükséges, ha emberként túl akarjuk élni a Marsot. Egészségügyi szakemberek, köztük nem orvosok is, új képzéseken vesznek részt: az UCLA-n például hamarosan indul űrápoló-képzés, Európában is megjelentek a szélsőséges környezetekre fókuszáló orvosi mesterképzések. Jelenleg a földi repülőorvosok adnak távdiagnosztikai tanácsokat az űrben lévő asztronautáknak, de a jövőben akár mesterséges intelligencia vagy orvoskísérők is lehetnek a fedélzeten. A Google és a NASA már közösen fejleszt MI-alapú diagnosztikai rendszereket az űrbéli vészhelyzetek gyors felismerésére.
Kihívás, hogy a jelenlegi kutatások túlnyomórészt férfi mintákon alapulnak, így különösen kevés adat van a nők egészségéről, sőt, az űrbeli reprodukcióról sincsenek ismereteink. Az első űrterhesség és szülés kulcsszerepet játszhat abban, hogy önfenntartó telepek jöhessenek létre a Marson.
Emellett személyre szabott ellenintézkedések is készülhetnek: ma már laboratóriumok dolgoznak azon, hogy űrhajósok sejtjeiből miniatűr szerveket (organoidokat) növesszenek, amelyeken azután az adott személynek megfelelő étrendet, gyógyszert, mozgásprogramot tervezhetnek meg, mielőtt valóban útnak indulnának.
Földi hasznok – Gyorsított orvosi áttörések
Az űrgyógyászat nem csupán a csillagok közé vágyók életét változtathatja meg: az Apollo–17 küldetés fotótechnológiája később a CT- és MRI-vizsgálatok alapja lett, a távorvoslás megoldásait pedig már ma is használják a kórházakban. A sugárzás elleni védelem fejlesztése nemcsak a Marsra, hanem a sugárkezelést igénylő rákbetegek gyógyítására is hatással lehet. Egy friss NASA-tanulmány szerint egy Mars-küldetés 1000 napja alatt a résztvevő asztronauták élettartam-kockázata a rák miatt 33 százalékkal nőhet.
Az izom- és idegrendszeri leépülés néhány hét alatt jelentkezik az űrben, aminek tanulmányozása segíti a földi izombetegségek vagy az Alzheimer-kór kutatását. Organoidokkal, vagyis földi emberi őssejtekből növesztett miniszervmodellekkel biztonságosabb gyógyszereket fejleszthetnek, adott esetben akár új szöveteket, szerveket is átültethetnek majd, csökkentve az immunreakció veszélyét és a költségeket.
Bár a mikrogravitációban végzett kutatások egyelőre drágák, a fokozódó űrkommercializáció révén ez az ár a következő évtizedben jelentősen csökkenhet. Amit már tudunk, az csak töredéke annak, amit akkor fedezünk majd fel, amikor egyre többen járnak az űrben – akár asztronautaként, akár turistaként.
Olyan ez, mint a ’90-es évek genetikai kutatásai: minden új tapasztalat lehet áttörés az egész emberiség jövője szempontjából.
