Csillaghalmazok és az elveszett testvérek
Lényeges, hogy a csillagok többsége csoportosan, hatalmas gázfelhőkben születik, majd laza kötésű csillaghalmazokba rendeződik. Ezek a halmazok azonban idővel szétesnek: a csillagközi gáz eloszlik, az együttes gravitációs erő megszűnik, így a csillagok szétszóródnak, beolvadnak a Tejútrendszer többi csillagának tömegébe. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy néhány ilyen csoport hosszú időn át egyben marad, főként, ha a magjuk kellően sűrű, és erős a gravitációs kötésük.
A Plejádok csodája: látható és láthatatlan családtagok
A Plejádok 440 fényévnyire található a Földtől, a Bika csillagképben, és szabad szemmel hat fényes csillagot mutat, bár a mítoszok hét tagról regélnek – nem véletlenül nevezik a Hét nővérnek. Lehetséges, hogy két csillag egyszerűen annyira közel került egymáshoz az égen, hogy az ókori szemlélő már nem tudta szétválasztani őket. Távcsővel vizsgálva azonban sok tucat csillag látható, a csillagászati felvételeken pedig több száz.
A halmaz hozzávetőleg 125 millió éves. Ez az életkor azt sejteti, hogy ha valaha egy nagyobb struktúra része volt, annak a külső csillagai már régen leszakadhattak. A csillagászok ezért régi csillagtestvérek után vadásznak, mégpedig óriási adathalmazok átvizsgálásával: azok a csillagok jöhetnek szóba, amelyek kora, kémiai összetétele és galaktikus sebessége hasonló a Plejádokéhoz. Egy ilyen elemzés során több mint 10000 csillagot azonosítottak, amelyek mozgása 5 km/s-nál kisebb eltérést mutat a Plejádok átlagos galaktikus sebességétől.
A rejtett család felkutatása
A kutatók olyan módszert kerestek, amellyel becslést adhatnak a csillagok koráról: a fiatalabb csillagok általában gyorsabban forognak, ezért fényességükben gyorsabb ingadozások figyelhetők meg. Modern űrtávcsövek, mint például a NASA Kepler műholdja segítségével ezeket a változásokat pontosan ki lehet mérni. Azok a csillagok, amelyek forgása 12 napnál rövidebb periódusú, vélhetően mind hasonló korúak, mint a Plejádok tagjai.
A csapat végül három dimenzióban térképezte fel ezeket a csillagokat, s így meghatározta a „Nagy Plejádok Komplexumát”, amely ovális alakban terül el, 1600 x 2000 fényév kiterjedésű. Ezen belül legalább hét korábban ismert csillagcsoport is található – például az AB Doradus és az UPK 303 –, amelyek közül az egyik alig 70 fényévre van tőlünk, a másikban pedig a csillagok egy része már régen leszakadt a halmazról a galaxis gravitációs hatására.
A múlt titkai és a galaxis fejlődése
A csillagászok visszaszámolták az időt: kiderült, hogy nagyjából 75 millió évvel ezelőtt ezek a szerteszóródott csillagok mind 200 fényéven belül helyezkedtek el a Plejádok magjához képest. Ez azt jelzi, hogy valóban létezhetett egy egykori hatalmas ős-Plejádok halmaz, amely mostanra felbomlóban van, de maradványai ma is felismerhetők. Az ilyen csillagcsaládok kutatása segíthet megérteni, mikor és hogyan születnek a Tejútrendszer csillagai, miként formálódott a galaxis szerkezete milliárd évek alatt.
Ha tehát legközelebb a hideg éjszakában felpillantunk a Plejádokra, érdemes tudni: amit látunk, az csak a jéghegy csúcsa. A háttérben még ezernyi, ma már távol keringő testvér őrzi a galaxis múltját – és számtalan új kérdést ébreszt a világmindenségről.
