Mi is az a táplálékfüggőség?
A táplálékfüggőség fogalma egyre gyakrabban bukkan fel a szakirodalomban, bár hivatalosan még nem része a mentális betegségek diagnosztikai rendszerének. Egészen pontosan a Yale Food Addiction Scale nevű eszközt használják világszerte, amikor azt vizsgálják, tapasztalható-e valakiben olyan kontrollvesztés, kényszeres evés vagy más viselkedés, amely hasonlít a szerhasználati zavarokra. Noha a táplálékfüggőség nem azonos a falászavarral, a két jelenség között van átfedés. A falászavarban szenvedők rendszerint ultrafeldolgozott ételeket – például pizzát, jégkrémet, cukorkákat, chipset – fogyasztanak nagy mennyiségben, míg a természetesebb, teljes értékű élelmiszerek ritkán kerülnek elő ilyenkor. Egy ilyen függőség kialakulásának feltétele rendszerint az, ha az adott anyag (étel) biológiai szinten is képes jutalmazó mechanizmust, örömérzetet kiváltani, illetve ha a személy hajlamos erre.
Mi tekinthető ultrafeldolgozott ételnek?
Az ultrafeldolgozott ételeknek többféle definíciója létezik, ám a legrészletesebb talán a NOVA-rendszer, mely négy szintre bontja az élelmiszereket. A negyedik, az ultrafeldolgozott kategória azokat a termékeket foglalja magába, amelyekben például színezék, ízfokozó, stabilizátor, emulgeálószer található, vagy olyan gyártási eljárással készültek, amelyet otthon lehetetlen lenne megvalósítani. Az sem teszi azzá, ha csupán hozzáadott vitaminok vannak benne: az ultrafeldolgozás ismérve a teljesen ipari előállítás és a „művi” összetevők jelenléte.
Jutalmazó rendszer: miért olyan csábítóak ezek az ételek?
Az agy jutalomközpontja – főleg a striátum nevű terület – minden szerfüggőség kialakulásában szerepet játszik. Egészen pontosan minden addiktív anyag, a nikotintól a drogokon át, a striátumban vált ki dopaminszint-növekedést. Ezt a hatást ugyanúgy elő tudják idézni a cukrok és a zsírok, főleg együtt. Az ultrafeldolgozott ételeket épp erre tervezték: optimális arányban találhatók bennük a nátrium, a zsír és a finomított szénhidrátok, ráadásul ízben, állagban és színben is úgy komponálták őket, hogy a lehető legfinomabbnak érzékeljük. Ezek kombinációja kapja el igazán az agy jutalmazó pályáit, és emiatt lesz nehéz megállni, hogy ne együnk belőlük többet – szemben mondjuk a brokkolival.
Mi a helyzet a GLP-1 gyógyszerekkel?
Az új, súlycsökkentésre is használt GLP-1 hatóanyagú gyógyszerekkel kapcsolatban érdekes tapasztalatokat szereznek a kutatók: a szedők kevesebb „ételzajt” érzékelnek, vagyis sokkal kevésbé csábítják őket az ételek, és hamarabb érzik magukat jóllakottnak. Ez részben az émelygés és teltségérzet miatt van, de úgy tűnik, ezek a szerek az agy jutalmazó rendszerét is módosítják.
Fiatal felnőttek körében végzett kísérletek
Egy nemrégiben elvégzett vizsgálatban 18–25 év közötti fiatalokat két hétig 81 százalékban ultrafeldolgozott étrenden, majd minimálisan feldolgozott étrenden tartottak (nagyjából azonos kalóriamennyiséggel), és a két diétaszakasz között egy hónapos szünetet tartottak. Miután visszaálltak a normál étrendre, egy büfévacsorán a résztvevők annyit ehettek, amennyit szerettek volna. A fiatalabb (18–20 év közötti) csoport tagjai sokkal többet ettek az ultrafeldolgozott diéta után, még akkor is, ha nem voltak éhesek, vagyis csak „gépiességből” nassoltak. Ez a viselkedés jól mutatja, mennyire könnyen alakulhat át a fogyasztási szokás pusztán az ultrafeldolgozott ételek hatására.
Miért hajlamosabbak egyesek a táplálékfüggőségre?
Mint ahogy az alkoholizmus esetén is ismerünk genetikai hajlamosító tényezőket, elképzelhető, hogy a táplálékfüggőségben is jelentős szerepet játszanak öröklött vonások. Ezen a területen azonban még kevés konkrét adat áll rendelkezésre.
Miért heves a vita?
A legnagyobb ellentmondás abban rejlik, hogy míg az addiktív pszichoaktív anyagokról (dohány, alkohol, drogok) el lehet mondani, hogy nélkülözhetőek az életben, az evés létszükséglet. Sokan tartanak attól, hogy mindent „kórosnak” akarunk bélyegezni, de az is tény, hogy a lakosság körülbelül 12 százaléka számolt be ilyen problémáról. Van, aki szerint nem az ételek önmagukban addiktívak, hanem az evés cselekedete, de ha így lenne, mindenki reszelt répát nassolna, ami nem igaz. Leginkább a bűntudat és a társadalmi előítélet szólnak közbe – ugyanakkor ma már a függőség fogalmát nem tekinti mindenki erkölcsi bukásnak.
Mit lehet tenni az ultrafeldolgozott ételek ellen?
Az addikció kezelése általában elkerülésen alapul, ám az ételek esetében ez lehetetlen. Azonban szükség lehet társadalmi szintű szabályozásokra: eldönthetjük, milyen kortól férjenek hozzá gyerekek a legcsábítóbb ételekhez; korlátozhatjuk a cukros müzlik reklámozását; vagy támogathatjuk a természetes élelmiszerek fogyasztását. Nem arról van szó, hogy elveszünk valamit az emberektől, hanem hogy korlátokat szabunk és segítünk felelős döntéseket hozni. Amikor egy anyag valóban függőséget okoz, már nem a szabad akarat irányítja a választásainkat – ebben az esetben elengedhetetlen lehet a tudatosabb szabályozás.</final
