
Villámgyors áttörés a robotikában
Ez volt az a pillanat, amikor minden megváltozott: Holson eredetileg azt gondolta, hogy a kihívások megoldása évekig eltart. Ehhez képest néhány hónap alatt a Physical Intelligence nevű cég humanoid robotjai bronztól aranyig szinte minden feladatot teljesítettek: ablakokat mostak, mogyoróvajat kentek kenyérre, vagy kutyapiszokzacskót használtak. A legtöbb robotversenyen ma is sport- vagy táncfeladatokkal villogtatják a gépeket, de Holson szerint ezek a fejlesztések csak szűk mozgáskörben látványosak. Az igazán nagy feladat ugyanis az, hogy érzékelés és tapintás nélkül, pusztán a kameraképből legyenek képesek a robotok pontos, összetett mozdulatsorok végrehajtására.
Vision-only: a kamerás robotok áttörése
Holson a tesztek összeállításánál abból indult ki, hogy a jelenlegi robotok látványosak ugyan, de csak nagyon egyszerű, előre beprogramozott mozdulatokban erősek. Úgy gondolta, hogy a zárak, a kenyérkenés vagy a kulcshasználat biztosan komoly szenzoros visszacsatolást – azaz tapintásérzékelést – igényel. A valóság azonban felülírta várakozásait: a Physical Intelligence például tapintószenzorok nélkül, kizárólag vizuális adatok alapján oldotta meg a feladatokat. Elég volt, ha a robotnak elegendő videót mutattak egy adott mozdulatsorról, és képessé vált annak végrehajtására.
A tréning során valaki távirányítással százszor elvégezte a feladatot a robottal – így létrehoztak egy mintázatot, amelyből a gép később magától dolgozott. Ma már a mesterséges intelligencia fejlesztői ugyanazt a transformer-alapú struktúrát használják, mint a nagy nyelvi modelleknél: előképzett rendszerek indulnak neki egy-egy feladatnak, vagyis a robot már eleve tudja, mi az a teafőző, mit jelent a víz, vagy hogy egy teáskannát meg kell tölteni – nem az alapoktól indul a tanulás.
Meddig elég a kamera?
Az embernél a tapintás kulcsfontosságú – például amikor zsebből kulcsot keres, vagy éppen gombol. A robotikában viszont a kameratechnológia olcsóbb, robusztusabb és fejlettebb, mint a tapintószenzoroké. A legtöbb csapat, köztük a Sunday Robotics, azzal próbálkozik, hogy a robotcsuklóba az ujjvégekhez minél közelebb kamerákat helyezzen el. Ha a robot megfog valamit, a kamera látja, hogyan deformálódik az ujj vagy az adott tárgy – ebből a MI következtet a szükséges erőkre. Ilyen módon például a vajazókés mozgásából vagy a kenyér összenyomódásából is tud becslést adni. Ez az eljárás sokkal jobban működik a vártnál.
Biztonság és megbízhatóság
Egyensúlyozásnál a robotnak rengeteg energiát kell mobilizálnia: ha például lezuhan, hirtelen hatalmas erővel kell megmozdítani valamelyik lábát. Holson ezért rajong az úgynevezett „centaur” robotokért: ezek mobil, kerekes alappal, karokkal és fejjel rendelkeznek, lényegesen biztonságosabb megoldások a hagyományos kétlábúaknál. Ma nagyjából ott tart a tervezés, hogy a társadalom akkor fogadja majd el az otthoni robotokat, ha annyira értékesek lesznek, mint az autók vagy kerékpárok – veszélyesek, de a hasznosságuk miatt a kockázat vállalható.
Mennyi idő, mire tényleg otthonra talál?
Holson korábban legalább 15 évre saccolta az első valós otthoni robotok megjelenését, de most már úgy véli, 6 éven belül elképzelhető, hogy egy-egy demó keretében emberi környezetben is működőképes robotokat lássunk. Ugyanakkor a laboratóriumi bemutató és a bolti forgalmazás között hatalmas szakadék tátong. Példaként említi a Waymo önvezető autókat: 2009-ben már az utakon teszteltek velük, de csak 2024-ben lehetett először igénybe venni a szolgáltatásukat.
A legnagyobb akadály jelenleg még mindig a megbízhatóság és a biztonság. Ami egy laborban működik, az egy másik asztalon, másik zoknival vagy eltérő fényviszonyok mellett rögtön alkalmazkodást igényel. Minden továbblépés a valódi megbízhatóság felé hatványozottan több időt és erőforrást igényel – napokból könnyen lesznek hetek vagy hónapok.
