A döntő felfedezés
Egy nemzetközi kutatócsoport, köztük a University of Arkansas régésze, Taylor Hermes, most megtalálta az első, nem emberi eredetű pestisfertőzés bizonyítékát ebből a korból. Egy mintegy 4 000 éves házi birka csontjában fedeztek fel Y. pestis DNS-t az oroszországi Déli-Urálban, a Kazahsztánhoz közeli Arkaim erődített településről. Ez a felfedezés kulcs lehet annak megértéséhez, hogy a bronzkori pestis miként terjedhetett ilyen széles körben.
Az eredményeket a Cell tudományos folyóiratban tették közzé, a szerzők között a Harvard Egyetem és több német, orosz, valamint dél-koreai intézmény kutatói is helyet kaptak.
A szerencsés véletlen
Hermes egy nagyszabású, ősi haszonállatok genetikai vizsgálatát végzi kollégáival: állati fogakból és csontokból állítják össze, hogyan terjedt el a háziállattartás a Termékeny Félholdról egész Eurázsiába, és milyen szerepet töltöttek be a nomád társadalmak létrejöttében. Ezért rendszeresen foglalkoznak állati minták DNS-elemzésével; gyakran szennyezett, vegyes genetikai anyagot vizsgálnak, de ezúttal épp ez vezette el őket a járványt okozó baktériumhoz.
Az állati maradványok ritkán őrződnek meg olyan jól, mint az emberiek, hiszen a főzés vagy a hulladékkupacokban való elhagyás miatt a DNS gyorsan bomlik. Ennek ellenére az 1980-as és 1990-es évek feltárásából származó birkacsontból sikerült kimutatni a pestisbaktérium nyomait. Az Arkaim térsége a Sintashta-kultúra kapcsán is jelentős, hiszen ez volt a korai lovaglás, a bronzfegyverek és a közép-ázsiai génáramlás egyik központja.
Új válaszok új kérdéseket szülnek
Korábban több ezer kilométerre találtak egyező pestistörzset emberi maradványokban, ami arra utal, hogy többről volt szó, mint egyszerű vándorlásról. Most úgy tűnik, a járvány terjedésében az emberek, a háziállatok és egy eddig ismeretlen természetes rezervoár – például a sztyeppei rágcsálók vagy vándorló madarak – együttese játszott szerepet.
A természetes rezervoár olyan állatot jelent, amely hordozza a baktériumot anélkül, hogy maga megbetegedne. A középkorban a patkányok, a modern korban pedig denevérek töltenek be hasonló szerepet más kórokozóknál.
Hermes célja, hogy további emberi és állati mintákat tárjanak fel az Urálban, Arkaim környékén; azt kutatják, hogyan tarthatta életben a pestist az állatokkal való egyre szorosabb kapcsolat és a folyamatos vándorlás.
Tanulságok a mai világra is
Ez a történet arra emlékeztet, hogy amikor gazdasági okokból természetes élőhelyekre törünk, akár halálos következményekkel is számolnunk kell. Ezért kívánatos, hogy jobban tiszteljük a természet kiegyensúlyozott működését, és törekedjünk annak megőrzésére.
Mindez azonban még csak a kezdet. Az ősi pestis kutatása nemcsak múltunkat, hanem a jelenben leselkedő járványveszélyeket is jobban megérthetővé teszi.
