Curiosity nyomában: újabb bizonyítékok a víz jelenlétére
Már az 1970-es évek Mariner–9 missziója is rámutatott a sok kiszáradt meder jelenlétére, de azóta olyan modern marsjárók, mint a Curiosity, is vízre utaló nyomokat találtak: hullámos rétegek és lecsúszott üledékek bukkantak elő a Gale-kráter központi, ötezer méter magas csúcsán. Ezek a leletek megerősítik, hogy egykor hatalmas tavak és folyóhálózatok húzódtak a Marson.
Noachis Terra: elfeledett esőzónából ősi idők kapszulája
A Noachis Terra régióra eddig kevesebb figyelem jutott, mert itt nem voltak jelen a klasszikus, könnyen felismerhető folyóvölgyek. Losekoot, a PhD-hallgató által vezetett kutatócsoport azonban mintegy 14 484 kilométeren térképezte fel a „fordított” csatornákat nagyfelbontású Mars-műholdképek alapján. Sok helyen különálló szakaszokban, máshol összefüggő, több száz kilométer hosszú, tíz méter magas rendszereket találtak. Egyes kiemelkedések azt is mutatják, hogy az ősi folyók néha kettéágaztak, majd visszafolytak egymásba – valószínűleg keményebb kőzetdombokat kerültek ki útjuk során.
Esős, meleg Mars: mégsem egy halott sivatag?
A hatalmas, szerteágazó csatornahálózat alapján kizárható, hogy gyors árvizek formálták volna ezeket. Sokkal valószínűbb, hogy hosszú időn át, stabil, nedves klímában, csapadék – eső, hó vagy jégeső – táplálta a folyókat. Ez azt jelenti, hogy a Mars egyik legősibb vidéke, a Noachis Terra, annak idején inkább hasonlított a Föld zöld, esős tájaira, mint mai hideg és száraz pusztaságára.
Losekoot a Brit Királyi Csillagászati Társaság konferenciáján ismertette az eredményeit, további bizonyítékot szolgáltatva arra, hogy a Mars régen sokkal élhetőbb hely volt, mint most.
