Időutazás 200 ezer fényévre
A kutatók a Kis Magellán-felhőt egyfajta időgépként használták: fémes összetétele ugyanis megegyezik azoknak a galaxisoknak az összetételével, amelyek a világegyetem első néhány milliárd évében léteztek. Ezek a körülmények tökéletesek voltak arra, hogy feltérképezzék, hogyan fejlődtek a legnagyobb csillagok a galaxisok hajnalán.
Óriások, akik sosem egyedül robbannak
A chilei Very Large Telescope FLAMES műszerével, amely egyszerre akár 132 csillagot is képes vizsgálni, három hónapon át, kilenc különböző időpontban követtek 139 O-típusú csillagot – amelyek tömege 15-től akár 60 naptömegig terjed. Ezek a csillagok olyan fényesek és forrók, hogy életük végén szupernóvaként felrobbannak, majd fekete lyukká omlanak össze. A kutatásból kiderült, hogy a csillagok több mint 70%-a gyorsul és lassul – ami egyértelműen egy közeli, rejtett társ jelenlétére utal.
Mi történhetett az első csillagrendszerekkel?
Ez a felfedezés arra utal, hogy már az univerzum legkorábbi, nagy tömegű csillagai sem voltak magányosak, hanem gyakran párban születtek. Könnyen lehet, hogy ezek közül sok rendszer ma két fekete lyukkal rendelkezik, amelyek szorosan keringenek egymás körül – sőt, akár egyesülhetnek is, megalkotva a világegyetem legerőteljesebb gravitációs hullámait.
A csillagászok további tizenhat alkalommal tervezik megfigyelni ezeket az óriásokat, hogy pontosan feltérképezzék pályáikat, meghatározzák tömegüket és társuk valódi természetét. Így a mesterséges intelligencia és a csillagászat nagyobb magabiztossággal modellezheti majd a fiatal, fémekben szegény univerzum masszív kettőscsillagait.
