Az utolsó igazi nyári kalandfilm
Az űrcowboyok (Space Cowboys) című film 2000 augusztusában került bemutatásra, és – így visszatekintve – talán ez volt Eastwood búcsúja a klasszikus, tömegeket megszólító nyári mozitól. Hivatalosan ugyan a Bűnös viszonyok (Blood Work, 2002) volt az utolsó, amely premierjét a könnyed nyári menetrendben kapta, mégis az űrcowboyok idézi meg leginkább azt a korszakot, amikor Eastwood aprólékosan felépített, közönségkedvenc filmekben vitte sikerre a főhősiességet.
A történet középpontjában Frank Corvin (Eastwood) áll, aki egykor az amerikai légierő pilótájaként és bajtársaival együtt (Tommy Lee Jones – Hawk, Donald Sutherland – Jerry, James Garner – Tank) az űrutazás élvonalába tartozott volna. A NASA azonban annak idején háttérbe szorította őket, előtérbe helyezve egy akkor szenzációnak számító csimpánzos tesztet. Évtizedekkel később a volt űrhajósok ismét lehetőséget kapnak: egy sérült szovjet műhold megjavításához az ő tapasztalatuk nélkülözhetetlen. Frank minden eszét és tapasztalatát beveti, hogy régi csapatával együtt visszakerüljenek az űrbe, ahol végül az egész emberiséget fenyegető nukleáris katasztrófát kell megakadályozniuk.
Őszinte humor, nosztalgia és profi könnyedség
A cselekmény könnyedén ötvözi a retró csapatdinamikát a modern világ kihívásaival. Mindezek ellenére a főhősök legnagyobb akadálya nem a fizikai alkalmasság, hanem saját koruk és a csapaton belüli ellentétek: miközben a külvilág leírja őket, ők szakmai magabiztossággal bizonyítanak újra. Frank szokásos, Eastwood-féle higgadtsággal inti volt főnökét: „Ketyeg az óra, Bob. És én csak öregszem.”
Tommy Lee Jones most is férfiasan komoly, ám karaktere ezúttal lélekkel tölti meg a csapat motorját. Donald Sutherland egy görögzsinóron lógó magnóval teszteli a hullámvasutat, hogy repüléstechnikai adatokhoz jusson – ezek a mérnöki gegek pont azt a pluszt hozzák, amitől kiemelkedik a sok közhelyes „idősek visszatérnek” vígjáték közül.
Űrbéli western hangulat
Az űrutazás látványvilágát nem viszi túlzásba a rendező, inkább klasszikus westernfilmes érzékkel közelíti meg, Jack N. Green legendás operatőrrel együttműködve. A NASA-kiképzést és űrbéli manővereket ismerős, mégis természetes légkör lengi be; nem harsány poénok vagy túlzó akciók viszik előre a filmet, hanem a szereplők emberi jellemei és közös múltjuk. A film ipari trükkjei negyedszázad után is szépen öregedtek, így vizuálisan is bátran megállja a helyét.
Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Eastwood fanyar humora és rendezői taktikája felülírja például Michael Bay túlzó látványosságát: az idősek visszatérése a csapatba nem nevetséges, hanem inkább megható és üdítő.
Időtálló szórakozás – blockbuster ide vagy oda
Bár Az űrcowboyok (Space Cowboys) soha nem ért el akkora sikert, mint az Armageddon vagy a Deep Impact (Mélyütés), pénzügyileg stabilan teljesített: világszerte 128 millió dollárt hozott (mai árfolyamon és inflációval számolva valamivel több mint 240 millió dollár, vagyis közel 88 milliárd forint). Mindazonáltal a film sosem vált klasszikus blockbuster-jelenséggé, viszont aki látta, valószínűleg bármikor újranézné – akár elkapva a tévében, akár egy egyszerű hétköznapi kikapcsolódásként.
Az űrcowboyok így a könnyed, mégis szerzői szórakoztatás egyik utolsó nagy pillanata Eastwoodtól. Ez is azt mutatja, hogy az igazi mozis örömöt nem mindig a bombasztikus effektek, hanem a karakterek, a történet és a szolid meglepetések adják: olykor elég csak hátradőlni egy teával vagy sörrel, és élvezni, ahogy az öreg cowboyok utoljára meghódítják az űrt.
