Az elfeledett módszer nyomában
A Massachusettsi Műszaki Intézet környezetmérnöke, Admir Masic és csapata évekkel ezelőtt azt gyanította, hogy a rómaiak nem a klasszikus, már ismert oltott meszet használták cementjükhöz, hanem ennél sokkal reaktívabb anyagokat. A Pompeii-ben végzett újabb ásatások során olyan keverékeket találtak, amelyekben a vulkáni hamut még össze sem keverték teljesen az élő mésszel (gyorsmésszel), hanem mindez a helyszínen, forrón történt meg.
A „forró keverés” során száraz, égetett meszet, vulkáni hamut és vizet öntöttek egymásra, ezzel intenzív hőtermelő kémiai reakció indult, amely egyedülállóan porózus mészrögöket eredményezett. Ezek a rögök lehetővé tették, hogy a keletkező kalcium könnyen átvándoroljon az anyagban, később pedig újrakristályosodva maguktól zárják be a repedéseket – vagyis a cement szó szerint öngyógyítóvá vált. Ezzel szemben a modern betonnál gyakoriak a repedések és a gyors romlás, hiszen az néhány évtized alatt jelentősen veszít tartósságából.
Újítás a mai építészet számára
Az új eredmények alapján a mérnökök már fejlesztenek olyan technológiákat, amelyek az ókori recept alapján ellenállóbb, önjavító betont hozhatnak létre. Ezzel nemcsak az új építkezések, hanem a történelmi római műemlékek felújítása is egyszerűbbé és eredetibbé válik majd. Masic szerint hamarosan teljesen új restaurálási „receptek” születhetnek, amelyek segítségével hűségesen megőrizhetjük a római építészeti örökséget.
Archeológusok álma válik valóra
A római beton megértése igazi régészeti áttörés, hiszen kevesen gondolták volna, hogy a cement alig látható összetevői hordozzák a rómaiak zsenialitását. Az új felfedezés sokak szerint az egyik legérdekesebb fejlemény az ókori technológiák kutatásában, és az építészmérnöki álmot valósíthatja meg: a tartós, önmagát javító beton új korszakát.
