Az elszigeteltség sem véd a műanyagoktól
Bár a Csendes-óceán szigeteit földrajzilag elzártnak tartják, az egyre gyorsabb urbanizáció és az elégtelen hulladék- és vízgazdálkodás miatt a mikroműanyag-szennyezés gyors ütemben terjed. A helyiek számára nem elhanyagolható tényező, hogy a part menti falvak mindennapjaiban meghatározó szerepet tölt be a halászat – a hal nemcsak megélhetési és kulturális jelentőséggel bír, de elsődleges fehérjeforrásként is szolgál.
A kutatók 878, Fidzsi, Tonga, Tuvalu és Vanuatu partjai mentén kifogott halat vizsgáltak meg, 138 halfajból. Az eredmények alapján átlagosan minden harmadik halban jelen volt mikroműanyag, a szigeteken belül azonban hatalmas eltéréseket tapasztaltak: Fidzsin a vizsgált halak 75%-ában, vagyis szinte minden példányban kimutatták a szennyeződést – ez jócskán meghaladja a 49%-os globális átlagot. Ugyanakkor például Vanuatu vizeiben a halak mindössze 5%-a volt érintett.
Két halfaj – a thumbprint emperor (Lethrinus harak) és a dash-and-dot goatfish (Parupeneus barberinus) – minden vizsgált országban előfordul, de legnagyobb mértékben Fidzsin találtak bennük szennyezést.
A táplálkozási szokások befolyásolják a szennyezettséget
A kutatók azt is vizsgálták, mely ökológiai jellemzők növelhetik a halak műanyagexpozícióját. A zátonyokhoz kötődő és a tengerfenék közelében élő fajok – különösen a gerinctelenekkel táplálkozó, illetve a lesből támadó halfajok – nagyobb eséllyel hordoztak műanyagot, mint például a lagúnákban vagy nyílt vízen élők.
A legérdekesebb rész még csak ezután jön: nem elhanyagolható tényező, hogy épp azok a halfajok a leginkább szennyezettek, amelyekre a part menti közösségek a mindennapi étrendjükben a leginkább támaszkodnak.
Komoly veszély a helyi élelmiszerbiztonságra
A kutatás világosan jelzi, hogy a műanyagszennyezés már a Föld legtávolabbi tengeri régióit sem kíméli. A kutatók szerint Fidzsi extrém adatainak hátterében a sűrűbb népesség, a fejlettebb parti infrastruktúra, ugyanakkor a rosszabb hulladékgazdálkodás állhat. Érdemes tudni, hogy a szigeteken a halfogyasztás sokkal magasabb, mint a fejlett ipari térségekben, így a mikroműanyag nemcsak környezeti, hanem közegészségügyi kockázatot is jelent. A textíliákból és a halászati eszközökből származó mikroszálak elterjedése rávilágít arra, hogy a szemmel nem látható szennyeződés legalább akkora probléma, mint a partokon heverő hulladék.
A kutatók hangsúlyozzák: a szigetek elszigeteltsége nem jelent védelmet, ezért a szelektív hulladékgyűjtési és újrahasznosítási megoldások helyett az egyetlen tartós megoldásnak a műanyaggyártás alapvető korlátozása tűnik. A Csendes-óceáni térség lakóinak egészségét és élelmiszer-ellátását csak egy globális műanyag-egyezmény szigorú, világméretű korlátozásai képesek megvédeni.
