Elvágják a legfontosabb adatforrást
A trópusokat figyelő meteorológusok számára a legnagyobb csapást az jelenti, hogy a Defense Meteorological Satellite Program (DMSP) mikrohullámú műholdjainak adatai kikerülnek a polgári felhasználók – többek között a Nemzeti Hurrikán Központ (NHC) – kezéből. A rendszer, amely eddig feldolgozta és továbbította az információkat, már olyan elavult operációs rendszeren fut, amit lehetetlen frissíteni, ezért az amerikai haditengerészet gyors lépéssel, kiberbiztonsági okokra hivatkozva június 30-án végleg leállítja az adatfolyamot (a legutóbbi információk szerint július 31-ig tolták ki a határidőt). Ez az időpont meteorológiai szempontból katasztrofális, hiszen ekkor tetőzik a hurrikánszezon.
Mire jók ezek a láthatatlan hullámok?
A Föld körül keringő műholdak többféle hullámhosszon figyelik a bolygót: látható fényben, infravörösben, mikrohullámon. A hétköznapi néző leginkább a látható fény alapján készült műholdképekkel találkozik: örvénylő, fehér felhőtömegekkel. Ám a viharok – akárcsak minden más is – sugároznak mikrohullámot, hiszen minden, ami nem abszolút nulla fokos, bocsát ki ilyen hullámokat.
A mikrohullám azért zseniális viharfigyelő, mert képes átlátni a viharok legmagasabb, legvastagabb felhőrétegein is, betekintést engedve a ciklon szívébe – főleg a szem (eye) és a szemfal (eyewall) változásaiba. Ezek a paraméterek árulják el, hogy gyengül-e vagy erősödik-e a vihar, mennyire szervezett a magja, de a legfontosabb: órákkal előbb jelzik az úgynevezett hirtelen erősödés (rapid intensification) kezdetét, mint bármely más adatforrás.
Különösen éjszaka létfontosságú ez, amikor a látható fényen alapuló műholdak nem tudnak képeket küldeni. Ha nincs mikrohullámú adat, előfordulhat, hogy a meteorológusok csak napfelkeltekor, az első látható műholdképeket látva veszik észre: a vihar 12 órával korábban váratlanul egy kategóriát erősödött.
A mikrohullámú képeken pontosabban meg lehet határozni a vihar közepét, főleg a gyenge trópusi viharoknál, amelyeknél a szem szerkezete még nem egyértelmű, ezért a modellek számára is létfontosságú, hogy jó koordinátával induljanak.
Mikrohullámú adatok forrása és drasztikus csökkenése
Az ilyen adatok csak alacsony pályájú műholdakról nyerhetők, mert a Föld légköre mikrohullámon rendkívül “halványan” sugároz, és ezt csak közelről lehet érzékelni. Ráadásul ezek a műholdak jóval kisebb földterületet látnak be egyszerre, és ritkábban repülnek el az adott terület felett – vagyis amúgy sem könnyű mindig időben ilyen adatokat gyűjteni.
Jelenleg is csak hat ilyen adatgyűjtő műhold kering az USA hasznára a Föld körül – és ezek közül most hármat kapcsolnak le, vagyis a hozzáférhető mikrohullámú információk száma hirtelen megfeleződik. Ezek a műholdak Special Sensor Microwave Imager Sounder (SSMIS) szenzorokat hordoznak. A napokban például az Otis hurrikán (Hurricane Otis) esetében volt kulcsfontosságú a mikrohullámú adat: ennek segítségével jósolták meg, hogy a Mexikó partjait elérő vihar minden idők első ötös kategóriájú csendes-óceáni hurrikánja lesz.
Bár maguk a műholdak működőképesek maradnak, a katonai felhasználók – például az amerikai védelmi minisztérium (DOD) – továbbra is hozzájutnak az adatokhoz, azonban a polgári meteorológiai szolgálatok teljesen ki lesznek zárva.
Helyettesíthető mással a kieső tudás?
Elméletben vannak más műholdak, amelyek képesek mikrohullámú adatokat biztosítani – például egy új DOD-műhold is már pályára állt –, de ezek hozzáférhetőségéről eddig semmilyen érdemi egyeztetés, megállapodás nem történt. A modellek, algoritmusok ráadásul teljesen ezekre a konkrét DMSP-adatokra vannak optimalizálva: egy új forrás beépítése nem egy gombnyomás, hanem hosszadalmas, nehézkes átállást igényel. Egyelőre nincs kilátás gyors vagy univerzális megoldásra.
Mennyire lesz bajban a hurrikán-előrejelzés?
Az adathiány főleg az óceán távolabbi pontjain mozgó viharoknál fenyeget, ahol a legendás Hurricane Hunter repülőgépek már nem tudnak adatot szolgáltatni, illetve a Csendes-óceánon, ahol amúgy is ritkán repülnek. A szárazföldekhez közeledő, Amerika partjait fenyegető viharoknál több a “légi felderítés”, de a riasztások kétharmada ma is kizárólag műholdas adatokon alapul. Elsősorban a trópusi erősödés, az ún. hirtelen erősödés (rapid intensification) detektálása fog akadozni, így teljesen valószínű, hogy lesz idén olyan veszélyes esemény, ahol 6–12 órával megkésve érkezik meg a figyelmeztetés – vagyis életveszélyes lehet a késlekedés mind a part menti lakóknak, mind a tengeren hajózóknak.
Mindez ráadásul nemcsak önmagában aggasztó: az előrejelzés pontosságát idén már más tényezők is nehezítik, például kevesebb meteorológiai ballont bocsátanak fel, emiatt a magaslégköri szélviszonyok ismerete is hiányos lehet. Könnyen lehet, hogy idén az MI-alapú, gépi meteorológusokat is jobban be kell vonni, de a kieső adatok olyan láncreakciót indíthatnak el, amelynek végén romlik az előrejelzés pontossága, több meglepetést okoznak a viharok – és már csak remélni lehet, hogy nem lesz belőle katasztrófa.
