A dobókockák sokfélesége és használata
A különböző indián törzsek által készített dobókockák nem hatoldalúak, hanem egyszerű, kétoldalú darabok. Ezek jól elkülöníthetők voltak formájukban vagy színükben – ritkábban mindkettőben –, és gyakran csonthasábokból, fapálcákból vagy gödrös, kerek kövekből készültek (például barack- vagy szilvamagból). Céljuk az volt, hogy véletlenszerű eredményt adjanak, és társas játékokban szolgáljanak: nem fogadásra vagy szerencsejátékra használták őket, hanem társadalmi, sőt ajándékozási rítusokhoz kapcsolódóan.
Egy elemzés több mint 565 régészetileg beazonosított indián dobókockát vizsgált meg, amelyek 45 eltérő helyszínről kerültek elő Észak-Amerikában. Ráadásul további 94, valószínűleg szintén játékkockaként szolgáló lelet is előkerült. Azokat a tárgyakat, amelyek egyik oldalán furat vagy lyuk volt, illetve amelyeknél csak a forma különböztette meg az oldalakat, a kutatók kizárták, mert ezek lehettek például gyöngyök vagy dísztárgyak is.
Az esélyek játéka a törzsi életben
A játék menete mindig kiegyenlített, egyenlő esélyű volt: semmilyen „ház” nem profitált belőle, a résztvevők azonos feltételekkel játszottak. Gyakran szolgált egymást ritkán látó csoportok közötti kapcsolatépítésre, ajándékozásra — épp ezért nem pénzügyi vagy kereskedelmi ügyletként értékelték, hanem a hosszú távú, kölcsönös viszony erősítésének eszközeként.
Továbbra is kevéssé ismert, hogy milyen pontos szabályok szerint játszották a játékokat, de a rendszeres véletlenszerűség beemelése világosan mutatja, hogy az ősi indián közösségek valamilyen szintű valószínűségszámítással is rendelkeztek, még ha azt formális matematikaként nem is fogalmazták meg.
A véletlen szerepe – a valószínűség születése
A kutatás felveti, hogy az indián népek már több mint 12 000 évvel ezelőtt tudatosan alkalmazták a véletlent, és megtapasztalták, hogyan ismétlődnek bizonyos kimenetelek nagyobb sorozatokban. Holott korábban ezt a fajta gondolkodást kizárólag az óvilági bronzkorhoz kötötték (nagyjából 6 000 évvel ezelőtt), az amerikai leletek fényében a valószínűségi gondolkodás kezdeteit immár fél világnyival korábbra kell helyezni.
Bár az ősi indiánok természetesen nem dolgoztak ki formális valószínűségelméletet, mégis olyan módon használták a dobókockák adta véletlent, ami hosszú távon kiegyenlítődő eredményeket, azaz a nagy számok törvényét vetítette előre. Ezzel alapjaiban módosul az a történelmi kép, ahogyan ma a valószínűség gondolatának megszületéséről gondolkodunk.
