
Az önkéntes dilemmája: ki vigye ki a szemetet?
Ez a jelenség, amikor valakinek el kell végeznie egy rá háruló feladatot, amit más is megtehetne – például ki kell vinni a szemetet vagy fel kell venni a csörgő telefont –, az önkéntes dilemmája. Ilyenkor, ha legalább egyvalaki bevállalja a terhet, mindenki profitál belőle. A nehézség ott kezdődik, hogy a csoport tagjai különböző adottságokkal rendelkeznek, és ugyanaz a feladat más-más mértékű erőfeszítést kíván meg tőlük.
A teher elosztásának két gyakori módja van: az egyik, hogy a leghatékonyabb végzi mindig, ezzel minimalizálva az összterhet, de feláldozva az igazságosságot, mert mindig ugyanaz húzza a rövidebbet. A másik megközelítés, amikor a jobb képességűek viszik a nagyobb részt, de a többiek is részt vállalnak, így igazságosabbá válik a megosztás – cserébe kevésbé hatékony.
Kísérletek az igazságosság határán
Ez a dilemma jól illusztrálható a gazdasági játékokon alapuló kutatásokkal. A résztvevők háromfős csoportokban, egy online játékban arról dönthettek, vállalnak-e költséget egy kar meghúzásáért: ha legalább egyvalaki meghúzta, mindenki kapott 80 pénzérmét. Az viszont, aki meghúzta a kart, elveszített X érmét (pl. 30 vagy 50). A résztvevők nem tudtak kommunikálni egymással, csak saját döntéseiket hozhatták meg.
Igazságos elosztáshoz például az kellett volna, hogy az alacsonyabb költségű tag ötször, a másik két, magasabb költségű háromszor húzza meg a kart ugyanannyi játékkör alatt. Ehhez képest sokan egyszerűen felváltva vállalták a terhet, így végül a kevésbé hatékonyak sokkal többet áldoztak, mint amennyi igazságos lett volna.
Fontos megjegyezni, hogy a legfőbb akadályt a koordináció hiánya jelentette: ha nem tudják összehangolni, ki mikor vállalja be a terhet, akkor még jó szándék mellett is borul az igazságosság. Ez nemcsak játékban igaz: minden csoportos együttműködésnél kulcsfontosságú a kommunikáció és az egyeztetés.
Az igazságérzet gyökerei: Az ultimátumjáték
Ez a téma jól példázható azzal, hogy az egyetemi gazdasági kísérletek, mint például az ultimátumjáték, mennyire rámutatnak az igazságosság iránti érzékenységünkre. Ebben két játékos van: az egyik kap egy összeget (például 1000 jen ≈ 2500 Ft), és felajánlhat belőle a másiknak, amennyit akar. Ha a másik elfogadja, mindketten megkapják a részüket, ha nem, akkor egyik sem kap semmit.
Papíron bárki elfogadhatna akár 10 Ft-ot is, mert az több mint a semmi, mégis a legtöbben inkább lemondanak a pénzről, ha igazságtalannak érzik a felajánlást. Ez is azt mutatja, mennyire összetett az igazságérzet, és hogyan hat a döntéseinkre.
Miért végzik a nők a házimunka zömét?
A cégekben legalább leírják, ki mit csinál, de a háztartásokban, közösségekben sokszor csak az a biztos, hogy valakinek el kellene intéznie valamit – de mégis ki? Gyakori sztereotípia, hogy a nők jobban szeretnek házimunkát végezni, ezért végül ők végzik el a legtöbbet, még akkor is, ha képességeik és preferenciáik hasonlóak a férfiakéval.
A kutatások szerint a nők és a férfiak preferenciái a teendők tekintetében közel azonosak, mégis elterjedt, hogy a nőknek ezt jobban „kellene élvezniük”. Ez a megkérdőjelezhető beidegződés könnyen aránytalanul nagy háztartási terheket eredményez a nők számára.
Támogatás és jóllét: a mérleg nyelve az egyensúly
Idős emberek körében végzett, 1300 fős japán kutatásból jól látható, hogy a szubjektív jóllét akkor a legmagasabb, ha a kapott és adott társas támogatás egyensúlyban van. Ha valaki túl sokat ad, az kimerítő, ha pedig túl sokat kap, az aláássa az önállóság érzetét, és csökkenti az elégedettséget.
Ez a felismerés nemcsak az idősekre igaz: a túlzott támaszkodás másokra akár rosszabbul is érintheti az önértékelést, mint a kiegyensúlyozott segítségnyújtás. Fontos megjegyezni, hogy önmagában az igazságos elosztás még nem okoz automatikusan jóllétet, de jelentős szerepe lehet az elégedettségben.
Az igazságtalanság összetett hálója
Az igazságtalanság nem egyértelmű fogalom, a kontextustól és a feladatok, erőforrások különbségeitől függően változik. Az eddigi kutatások többnyire egyszerű laboratóriumi helyzeteket elemeztek, de a való élet sokkal összetettebb. Abban, hogy mi az igazságos, egyszerre döntő a résztvevők és a feladatok sokfélesége, ezért a jövőben mind a személyek, mind a feladatok heterogenitását figyelembe kell venni a kutatásokban is. Ez segíthet jobban megérteni, mi okozza az igazságtalanság érzését, és hogyan lehet elkerülni, hogy minden alkalommal ugyanaz húzza a rövidebbet.
