Az idei MacArthur-zseni díjasok azt üzenik, merjünk közösségben élni

Váratlan elismerés, nehéz pillanatok

Mivel a díjra nem lehet jelentkezni, a nyerteseket gyakran váratlanul éri az örömhír, néha éppen nehéz élethelyzetben találja meg őket. Nabarun Dasgupta, az Észak-Karolinai Egyetem epidemiológusa például egy csapattársa tragikus halála után értesült a díjról. Dasgupta jelentős munkát végzett az utcai drogok vizsgálatában, illetve segített a naloxonhoz (életmentő szer túladagolás ellen) való hozzáférés növelésében. Naplóbejegyzésében azt írta, nap mint nap szembesülnek a halállal, de a díj újabb erőt adott számára: amit tesznek, az működik.

Közösségek arcai és rejtett történetek

Tonika Lewis Johnson chicagói művész is telefonon kapta meg a hírt – éppen vezetés közben, amit a díjátadók biztonsági okokból nem tartottak ideálisnak. Johnson folyamatosan dolgozik lakókörzete, Englewood felemelésén: fényképezi és szépíti a házakat, bemutatja a lakhatási igazságtalanságokat, így különleges képet ad a chicagói faji szegregációról. Johnson számára az elismerés azt jelenti, hogy Englewoodban is léteznek „zsenik”, annak ellenére, hogy a városrésznek rossz a híre.

Kutatás a jövőért

Ángel F. Adames Corraliza, a Wisconsin-Madison Egyetem atmoszférakutatója számára a díj azt igazolja, hogy a Puerto Ricóból származó tehetség és kitartás át tudja törni az akadályokat. Adames fontos felismerésekkel járult hozzá a trópusi időjárási minták jobb megértéséhez – ezek a felfedezések hosszú távon javíthatják az előrejelzéseket is. A pályázati források csökkenése miatt eddig vissza kellett volna fognia kutatásai egy részét, de a díj most új, elméleti ötletek megvalósítását is lehetővé teszi számára.

Összességében elmondható, hogy az idei kitüntetett kutatók és művészek bátorsága, valamint a közösség iránti elkötelezettsége erős üzenet: akkor is érdemes hinnünk munkánk jelentőségében, ha a politikai és társadalmi környezet ezt éppen nem tükrözi vissza.

2025, adminboss, www.fastcompany.com alapján