A kannibalizmus előnyei az evolúcióban
Az állatvilágban a kannibalizmus messze nem kirívó jelenség – pókfajok és imádkozó sáskák is előszeretettel falják fel párjukat szaporodás közben. A kígyóknál valószínűleg a környezeti stressz hatására jelent meg többször, egymástól függetlenül ez a viselkedés: amikor kevés az élelem, vagy éppen más ragadozók jelennek meg, a kígyók szívesen választják a könnyen elérhető táplálékforrást – olykor egymást.
A szakirodalomban eddig elszórtan jelentek meg a kannibalizmus esetei, például a Montpellier-kígyóknál Franciaországban, ahol a hímek a nőstényeket is megeszik a szaporodási időszakon kívül – ami a párosodási szezonban kifejezetten előnytelen lenne a fajfenntartás szempontjából.
Milyen kígyók esznek leggyakrabban kígyót?
A kutatók 207 kígyófajnál összesen 503 kannibalizmusos esetet gyűjtöttek össze a Föld minden olyan kontinenséről, ahol kígyók élnek, vadon és fogságban egyaránt. A legtöbb jelentés a Colubridae, Viperidae és Elapidae családokból származik. A Colubridae-k a legnagyobb kígyócsalád (az összes eset 29%-a), és képviselőik általában nem saját fajaikat fogyasztják, ezért a szakértők szerint náluk a környezeti stressznek, például a táplálékhiánynak tulajdonítható a viselkedés kialakulása.
A viperafélék esetében – amelyek az esetek 21%-áért felelősek – főként fogságban figyelték meg ezt a magatartást. Ebből kifolyólag úgy vélik, hogy ezekben az esetekben a bezártság és a korlátozott élelem okozhatta a kannibalizmust. Az Elapidae-k esetében – ide tartoznak a kobrák is – az összes eset 19%-a fordult elő, ami nem meglepő, hiszen közismerten fogyasztanak más kígyókat vadon is.
Általános ragadozók és a kígyóállkapcsok határai
Majdnem minden második kannibál kígyófaj generalista étrendű – vagyis elvben bármilyen elérhető prédát elfogyaszt –, de a kutatók szerint ennek szoros kapcsolatát még bizonyítani kellene, mivel csak 47,7%-uk sorolható ebbe a kategóriába. Ugyanakkor az állkapocs felépítése kulcsfontosságú: csak olyan kígyófajoknál fordul elő kannibalizmus, amelyek elég nagyra tudják nyitni az állkapcsukat ahhoz, hogy befaljanak egy másik kígyót.
A viselkedés független, ismételt felbukkanása
Az elemzés szerint legalább tizenegy, egymástól független fejlődési vonalon jelent meg a kannibalizmus a kígyóknál. Ez azt jelenti, hogy a világ eltérő pontjain, különböző fajoknál alakult ki, nem egyetlen ősi elődtől örökölték a hajlamot. A legtöbb esetet csak anekdotikus beszámolók őrzik, de ez az összefoglalás átfogóbb és pontosabb képet rajzol a viselkedés elterjedtségéről.
A kígyók a Föld szinte minden élőhelyéhez alkalmazkodtak, és talán épp a kannibalizmus is hozzájárult a túlélésükhez a legmostohább körülmények között. Valószínű, hogy rengeteg, eddig fel nem jegyzett eset lapul még a régi könyvekben, naplókban, így a kígyók rejtett világából bőven van még mit felfedezni.
