Csontok titka: a két lábon járás bizonyítéka
Fejlett 3D-képalkotó és elemző technológiákkal megvizsgálva a kutatók olyan anatómiai jegyeket fedeztek fel, amelyeket eddig kizárólag emberi őseinken láttak. A legfontosabb ezek közül a combcsonton lévő tuberculum – egy csontos bütyök –, amely a legerősebb emberi szalag, az iliofemorális szalag tapadási helye. Ez a szalag elengedhetetlen a felegyenesedett testtartáshoz és járáshoz. Emellett több más jegy – például a femur természetes elcsavarodása (antetorzió) és a farizmok csontozati lenyomatai – mind azt mutatják, hogy a Sahelanthropus képes volt tartósan két lábon közlekedni.
Lábszerkezet és evolúciós lépcsők
Idővel egyre több csont került elő ettől a fajtól: nemcsak koponyát, hanem singcsontot (ulna) és combcsontot is találtak, amelyek újabb összehasonlítási lehetőséget biztosítottak. A friss kutatás mindegyik csontot részletesen elemezte, és összevetette élő emberszabásúak és más kihalt emberfélék, például az Australopithecus (a Lucy fosszíliából ismert faj) csontjaival. Kiderült, hogy a Sahelanthropus combcsontja az alkar csontjaihoz képest arányaiban hosszabb, mint a mai majmoké, de rövidebb, mint a mai emberé – viszont leginkább az Australopithecushoz hasonlít. Ez a köztes mintázat fontos evolúciós lépcsőt jelez a két lábon járás felé.
Ősember vagy csak egy különös főemlős?
A leletek alapján a Sahelanthropus egy két lábon járó főemlős volt, amelynek agymérete a csimpánzokéval vetekedett, és ideje nagy részét valószínűleg a fákon töltötte élelemszerzés és védelem céljából. Ettől függetlenül a csontjai egyértelműen mutatják a bipedális mozgáshoz való alkalmazkodást. Ezzel a felfedezéssel úgy tűnik, hogy a bipedalizmus már hétmillió évvel ezelőtt megjelent az emberi fejlődéstörténetben – jóval azelőtt, hogy az Australopithecus vagy a későbbi emberfélék kialakultak volna. Ez a felismerés alapjaiban változtathatja meg, mit gondolunk saját eredetünkről.
