Az élő agysejtek és a chip együttműködése
A Cortical Labs laborjában több százezer emberi agysejtet helyeztek egy speciális mikroelektródás lapkára, amely egyszerre képes elektromos jeleket küldeni a sejteknek és érzékelni azokat. Az első kísérletek során a chipet a Pong irányítására tanították, most pedig könnyítették a fejlesztési folyamatot: Python programozási nyelv használatára tették alkalmassá a rendszert. Sean Cole, egy független fejlesztő, saját maga programozta be a rendszert a Végzet (Doom) játszására, méghozzá pár nap alatt, miközben alig volt tapasztalata a biológiai rendszerekkel.
Gyors tanulás, de még nem emberi teljesítmény
A neuronokból álló chip a Pong-prototípusnál jóval kisebb sejtállománnyal dolgozott; ennek ellenére a rendszer gyorsabban tanult, mint a hagyományos, szilíciumalapú gépi tanulási megoldások. Még ha egyelőre lényegesen el is marad a legjobb emberi játékosoktól, a chip már most sokkal ügyesebb, mint a teljesen véletlenszerűen játszó programok. Továbbá az sem elhanyagolható, hogy a további fejlesztések során várhatóan még hatékonyabb lehet új algoritmusok bevezetésével.
A kutatók szerint tévedés volna az élő sejtes chipet közvetlenül az emberi aggyal összehasonlítani. Bár biológiai alapú, valójában egy különleges információfeldolgozó anyagot jelent, ami olyan feladatokat tud megoldani, amelyekre a szilíciumlapkák korlátozottan vagy egyáltalán nem képesek. A Cortical Labs már most közzétett egy videót a YouTube-on arról, ahogy a CL1 biológiai számítógép a Végzetet (Doom) játssza, illetve nyilvános a forráskód is.
Morális dilemmák és a jövő kérdései
Habár a technológia önmagában lenyűgöző, többekben aggodalmat keltett az, hogy hova vezethet ez a fejlődés. Felvetődik a kérdés, vajon megfelelő-e úgy „tanítani” élő sejteket, hogy azok valóban semmit sem tudnak arról, mit csinálnak – ugyanúgy, ahogy egy óra sem tudja, mennyi az idő. Egyesek szerint az ilyen rendszerekben a sejtek pusztán az elektromos mintázatok tanulására képesek, nincsen semmiféle öntudatuk vagy fogalmuk arról, hogy éppen mivel foglalkoznak.
Mások – némi iróniával – azt javasolták, hogy a jövőben inkább civilizációépítő játékokat tanítsunk ezeknek a rendszereknek, ne csak háborúsakat, így talán jobban hozzájárulhatnak az emberi fejlődéshez. Van, akiben viszont éppen az kelti a legtöbb félelmet, hogy hol húzódik a határ: egy biológiai chip tömegtermelése ugyan laboratóriumban egyszerűbb lehet, mint emberekből „kivont” sejtek felhasználásával, de a lehetőségek így is végtelenek, beleértve a robotkarok vezérlését vagy bonyolult számítási feladatokat.
Kísérleti szakasz – nem minden prototípus versenyre készül
Végül érdemes megjegyezni, hogy az élő sejtes chip Végzet-játékra való képessége leginkább arra utal, hogy az alaptechnológia működik, és képes tanulni. A cél egyelőre nem a tökéletes játékos létrehozása, hanem a biológiai rendszerek és a hagyományos informatika közötti szakadék áthidalása. Bárki, aki szereti az újításokat és a sci-fit, izgalommal figyelheti, mire lesznek képesek ezek a félig élő, félig technológiai hibridek a jövőben. Bármennyire is furcsa vagy hátborzongató, hogy élő agysejtek játszanak klasszikus videojátékokat, az igazi kérdés az: hol lesz ennek a vége?
