Új mérföldkő az űrkutatásban
Senki sem várta volna, hogy ilyen gyorsan visszatérhetnek emberek a Hold közelébe. Az Artemis II kulcsszerepet játszik abban, hogy újra amerikaiak járjanak a Holdon, miközben a NASA az elmúlt húsz évben közel 36 ezer milliárd forintot (100 milliárd dollár) fordított az Artemis programra. Mostanra már Kína is beszállt a holdraszállásért folyó versenybe. Bár ez az út még nem ér véget holdraszállással, történelmi jelentőségű: utoljára 1972-ben hagyták el asztronauták a Holdat, azóta erre nem volt példa.
A végső holdraszállás csak a negyedik Artemis-küldetésre várható, amit 2028-ra terveznek. Jelenleg a NASA együttműködik a SpaceX és a Blue Origin cégekkel olyan holdkompok fejlesztésében, amelyek az Orion és a Hold között szállítják majd az űrhajósokat. Az ott viselendő szkafandereken az Axiom Space dolgozik. Az Artemis II ennek az új holdutazási rendszernek a főpróbája: a kilövés után kézi vezérlésű manőverek, pályakorrekciók, az életfenntartó rendszerek tesztelése és végül a Hold túloldalának megkerülése következik.
Ha minden a terv szerint alakul, a küldetés során hétfőn, április 6-án az űrhajósok 406 840 kilométerre távolodnak el a Földtől – ez minden eddiginél messzebb viszi őket a világűrben. Ráadásul olyan részeit láthatják a Holdnak, amelyeket ember még sosem szemlélt. A tudósok remélik, hogy szabad szemmel is össze tudják hasonlítani eddigi robotmissziók képeivel a Hold túloldalát.
Technika és kézi vezérlés a világűrben
Az Orion űrhajó úgynevezett szabad visszatérési pályán repül: kihasználja a Hold gravitációját, majd hatalmas sebességgel – mintegy 40 200 km/h-val – tér vissza a Földre, ahol április 10-én a Csendes-óceánba csapódik Kalifornia partjainál.
A rakéta mindössze egy perccel a start után átlépte a hangsebességet, majd két gyorsítórakétája két perc alatt elfogyasztották hajtóanyagukat, és az Atlanti-óceánba zuhantak. Ezután a fő rakétafokozat hat percen át gyorsította tovább az Artemis II-t, majd levált az Orion űrhajóról.
Ezután az Orion 40 percig, hajtóerő nélkül sodródott a világűrben, majd kinyitotta négy napelemét. A következő esemény egy kritikus pályamódosítás volt, amikor az RL10 hajtómű második indítása 64 000 kilométeres magasságba juttatta az űrhajót – ilyen magasra ember 1972 óta nem jutott.
Körülbelül három és fél órával a kilövés után szétvált az Orion és a rakéta felső fokozata. Ekkor kezdődött a kézi vezérlésű manőver: Victor Glover előbb eltávolodott az űrhajóval, majd ismét megközelítette a rakéta felső részét, hogy kipróbálják a jármű irányíthatóságát és reakcióját.
Az Orionnál hagyományos, kézi vezérlésű karokkal dolgoznak, nem érintőképernyős rendszerekkel, mint a SpaceX Dragonjában. Itt valódi szakértelem kell a fontos információk kezeléséhez, minden mozdulatnak jelentősége van – ellentétben a Dragon fejlett, nagyrészt automatikus rendszerével, amely érintőképernyős, felhasználóbarát vezérlést kínál.
Egy idő után az Orion űrhajósai hatirányú közelítést végeznek, mind a hat szabadságfok mentén manuálisan navigálva – előre, hátra, jobbra, balra, felfelé, lefelé, valamint gördülés, dőlés, elfordulás. Jeremy Hansen különösen figyeli, mennyire közel van az Orion a felső fokozathoz, mivel a járművön nincs távolságmérő.
Kritikus ellenőrzések, első nap a világűrben
Amikor az Orion végleg eltávolodik, megkezdik az életfenntartó rendszerek aktiválását, miközben a houstoni irányítóközpont minden rendszert ellenőriz. Ezek a lépések a Hold felé tartó hosszú íven, az űrhajó pályájának legmagasabb pontjáig zajlanak majd.
Miután eléri apogeumát csütörtök délelőtt, az Orion hajtóműve újabb pályamódosító manővert hajt végre: ez a hatperces gyújtás indítja el végleg a Hold felé az űrhajót. Ha minden rendszer rendben működik, a kaland folytatódhat. Amint azt a NASA egyik igazgatója kiemelte: az életfenntartás működése a legfontosabb; ha az indítás rázkódása vagy gyorsulása miatt probléma lép fel, azonnal visszatérnek, és nem kockáztatják meg a Holdig vezető utat.
