Az ember legjobb barátja mégiscsak farkas maradt?

A modern kutyafajták többsége ma is aprócska mennyiségű farkasgéneket hordoz, méghozzá nem is az ősidőkből, hanem viszonylag friss, néhány ezer éves keveredésekből. Egy friss kutatás szerint nem a farkasok és kutyák ősi szétválására vezethető vissza a farkas-DNS jelenléte, hanem későbbi, mintegy 2600 évvel ezelőtti kereszteződések nyomán maradt fenn a kutyákban. Ez a genetikai „visszakeveredés” jelentősen hozzájárulhatott a mai kutyafajták méretének és személyiségének kialakulásához.

A farkasok nyomában a kutyák génjeiben

A kutyák és farkasok útjai több mint 20 000 évvel ezelőtt váltak szét, de azóta is előfordult génátadás a két faj között. A kutatók több száz ősi és modern kutya- és farkasgenomot elemeztek, köztük 146 ősi kutyát és farkast, valamint 1 872 mai kutyát és mintegy 300 falusi kutyát, amelyek ugyan emberek közelében éltek, mégsem voltak házi kedvencek.

A modern kutyafajták legalább 264 esetében találtak farkasoktól származó géneket, amelyek átlagosan 900 kutyagenerációval ezelőtt, vagyis körülbelül 2600 éve kerültek a génkészletükbe. Míg a legtöbb mai kutyában 0–5% között marad a farkas-DNS aránya, egyeseknél akár 40%-ot is elérhet.

Melyik kutya a legfarkasosabb?

A csehszlovák és a saarloosi farkaskutya vezetik a rangsort: náluk a legnagyobb a farkasörökség, ami nem meglepő, hiszen őket tudatosan hozták létre kutya–farkas keresztezéssel a 20. században. A farkasgének ráadásul gyakrabban megtalálhatók nagyobb testű kutyákban, illetve bizonyos munkakutyákban, például szánhúzó ebekben, vadászkutyákban és olyan pásztorkutyákban, mint az anatóliai juhászkutya. Érdekes, hogy több nagyméretű, de családias őrző-védő kutyafajta, például a bullmasztiff vagy a bernáthegyi, teljesen mentes a farkasoktól származó DNS-től, míg egyes kisebb termetű kutyákban is kimutatható ennek nyoma – például a csivava genetikai állományának 0,2%-a farkas eredetű.

Kicsit minden kutya farkas

A szabadon élő falusi kutyák mindegyikében jelen van a farkas-DNS. Ezek a gének főleg a szaglásért felelős receptorokra hatnak, amelyek valószínűleg segíthették a túlélésüket nehéz körülmények között. A tenyésztők által használt személyiségjegyek is összefügghetnek a farkasos beütéssel: ahol kevesebb a farkas-DNS, gyakrabban barátságosabbak, könnyebben taníthatók és élénkebbek a kutyák, míg a több farkasgénnel bíró ebek általában önállóbbak, méltóságteljesebbek és bizalmatlanabbak az idegenekkel szemben. Az viszont még rejtély, hogy valóban a farkasgének felelősek-e ezekért a vonásokért.

2025, adrienne, www.livescience.com alapján

Share on Social Media