Ősi neandervölgyiek nyomában
A leletek valószínűleg a legkorábbi neandervölgyi csoportoktól származnak. Egy agyagfoltot, hő hatására megrepedt pattintott kőeszközöket, valamint két kis piritdarabot találtak. Négy évig tartó vizsgálatok után a kutatók kizárták, hogy ezek kialakulását természetes tűz okozta volna. Geokémiai elemzések kimutatták, hogy a tűzhelyek hőmérséklete meghaladta a 700 °C-ot, ráadásul ugyanazon a helyen többször is használták a tüzet, ami azt bizonyítja, hogy egy valódi emberi tábortűzről van szó.
Nem elhanyagolható tényező, hogy a helyszínen talált pirit igen ritka a környéken, ezért az ősi emberek tudatosan gyűjthették ezt a követ, hogy kovakővel együtt szikrát üthessenek, és így meggyújtsák a tüzet. Mindebből fakadóan ezek a bizonyítékok az összetett gondolkodásra és tárgyi ismeretekre utalnak már azon időszakban is, amikor az emberi agy mérete már közel állt a maihoz.
A tűz ereje: hatalmas ugrás az evolúcióban
A tűzgyújtás lehetőségével az ember szabadon választhatta meg a táborhelyét, hiszen képes volt bármikor újra tüzet gyújtani. Ez a kontroll nemcsak védelmet és meleget nyújtott, hanem lehetővé tette, hogy hűvösebb és zordabb vidékeken is megtelepedhessen. Ezenfelül jelentősen kibővítette a fogyasztható élelmiszerek körét, mert a tűz segítségével eltávolíthatták a gyökerekből és gumókból a mérgező anyagokat, valamint a húsból a kórokozókat. A főzés megkönnyítette az emésztést, így az agy több energiát tudott hasznosítani.
Ezek a változások segítették a túlélést és a bonyolultabb társadalmi csoportok kialakulását. A tűzhasználat nyomai nagyon ritkán maradnak fenn, ezért a barnhami leletek kivételes jelentőségűek. Hasonló jelentőségű lelőhelyek az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Portugáliában is találhatók, ahol 500 000 és 400 000 évvel ezelőtt a tűz már központi szerepet játszott az emberek életében.
Modern tudomány az ősi bizonyítékok nyomában
A Liverpooli Egyetem kutatója, Dr. Sally Hoare három különböző tudományos technikát alkalmazott a vöröses talaj és a környező területek elemzésére. A hagyományos tűzhelyek régészeti azonosítása nehézségekbe ütközik, mert a szél és az eső sokszor eltünteti a hamut és a faszenet, csupán az elszíneződött agyagrétegek maradnak vissza, így különösen fontos volt az összetett anyagvizsgálat.
Az egyik legkiemelkedőbb eredmény, hogy a barnhami piritdarabok a világ eddig ismert legkorábbi „gyújtókő” technikáját bizonyítják. Ez a felfedezés majdnem 400 000 évvel tolta vissza a tűzkészítés technológiájának idővonalát, így Barnham immár globális referenciapontként szolgálhat a legelső tűzgyújtási módszerek kutatásában.
