Évtizedes mélytengeri kísérlet eredményei
Fabio De Leo, a kanadai Ocean Networks Canada biológusa és a Victoria Egyetem adjunktusa évekig tartó terepi kísérletet vezetett Brit Columbia partjainál. A csapat púpos bálna csontokat helyezett le csaknem 1000 méter mélyen a Barkley-kanyon tengerfenekére, hogy figyeljék, hogyan alakul ki rajtuk az élet. Az Osedax férgek kulcsszerepet töltenek be: különleges módon, emésztőrendszer, száj és végbélnyílás nélkül, gyökérszerű képződményeket fúrnak a csontba. Ezek a gyökerek mikrobákkal élnek szimbiózisban, amelyek a férgek táplálékát biztosítják, miközben előkészítik a terepet más fajoknak is.
Ám több mint 10 évnyi, nagy felbontású kamerák által rögzített felvételen egyetlen Osedax sem jelent meg a bálnacsontokon. Ez a tudományban „negatív eredménynek” számít, ami szintén fontos megfigyelés, különösen ekkora ökológiai jelentőség mellett.
Az oxigénhiány miatti eltűnés
A Barkley-kanyon természetesen is alacsony oxigénszintű terület, és épp ott helyezkedik el, ahol sok púpos és szürke bálna vonul. Amikor ezek az állatok elpusztulnak, testük a tengerfenékre süllyed, ahol a „bálnaesésnek” nevezett folyamat indul: ez a jelentős tápanyagforrás a mélyben akár szigetként működik, és fajok sokaságát vonzza magához. Az Osedax hiánya azonban azt mutatja, hogy az oxigénminimum-zónák (OMZ-k) terjedése már a bálnaesések ökoszisztémáit is veszélyezteti. Hasonlóképpen, egy másik, a térségben végzett bálnaesés-kutatás is ugyanezt a problémát jelzi.
Összetett ökoszisztémák kockázatban
Ha eltűnnek a csontfalók, egész tápanyag- és fajlánc omolhat össze. Az Osedax utódai lárvaként akár több száz kilométerre is elutaznak, hogy új bálnacsontokat telepítsenek meg – de ha ezek az élőhelyek megszűnnek, csökkenhet a genetikai sokféleség és a kapcsolatok a mélytengeri populációk között. Ennek alapján megállapítható, hogy az OMZ-k terjedésével egyre több specialista faj – köztük a faevő Xylophaga fúrókagylók – is veszélybe kerül. Utóbbiak ugyan jelen voltak a Barkley-kanyonban elhelyezett faanyagon, de jóval kisebb egyedszámban, mint az oxigéndús vizekben, ami a szénlebontás és új élőhelyek létrejöttének lassulását eredményezheti.
Technológia és további eredmények a láthatáron
A kutatók a NEPTUNE nevű víz alatti kamerahálózatra és távirányítású járművekre támaszkodnak, hogy adatokat gyűjtsenek. Hamarosan újabb eredményeket várnak a Clayoquot-lejtőn figyelt bálnaesésnél – de már most egyértelmű, hogy az óceán melegedése és az oxigénszint csökkenése vészjósló jelek az egész északkelet-csendes-óceáni ökoszisztémára nézve.
