Földközeli, mégis rejtélyes jel
Az Australian Square Kilometre Array Pathfinder (ASKAP) nevű rádiótávcső új, ritka villódzó jelek, úgynevezett gyors rádiókitörések (fast radio burst, FRB-k) után kutatott, amelyek általában távoli galaxisokból érkeznek. Az észlelt villanás esetében azonban nem tapasztaltak időbeli késleltetést a különböző frekvenciák között (ezt nevezik diszperziónak), ami a távoli forrásokra jellemző. Mindez azt jelentette, hogy a jel forrása csupán néhány száz kilométeren belül lehetett, tehát ténylegesen galaxisunkon belül volt.
Technikai trükk és csalódás
A gyors rádiókitörések a világegyetem legfényesebb rádiófelvillanásai: a Nap 30 évnyi energiáját képesek milliszekundumok alatt kibocsátani, de keletkezésükről továbbra is csak találgatások vannak. A visszanézett adatokban zavaró elmosódottság jelent meg, amit csak úgy tudtak kiszűrni, hogy az ASKAP 36 antennájából többet kizártak, és szűkítették az elemzést. Az eredmény azonban lehangoló volt: ilyen közelségből csak emberi eredetű rádiózavar jöhetett szóba. Már majdnem elvetették az adatot, de a jel szokatlanul gyors volt, mindössze 30 nanoszekundumig tartott.
Űrszemétből érkező villámjelek
A kitörés irányát vizsgálva sikerült a forrás távolságát 4500 kilométerre becsülni, ahol éppen egy 60 éves, elhagyatott műhold, a Relay 2 haladt el. Az egykori amerikai távközlési műholdat 1964-ben indították, de 1967-re meghibásodott. Bár léteznek úgynevezett „zombi műholdak” is, a Relay 2-től nem várható ilyen rövid, nanoszekundumos rádióimpulzus.
A legvalószínűbb magyarázat az elektrosztatikus kisülés: a műhold körüli űrben lévő töltött részecskék halmozódnak, a felgyülemlett töltés pedig hirtelen kisüléssel villanásszerű rádiójelet hozhat létre. Az ilyen kisülések azonban általában sokkal hosszabb ideig, akár ezerszer tovább tartanak, ráadásul az esemény idején éppen nyugalmas volt a Föld mágneses mezeje.
Egy másik lehetséges magyarázat, hogy egy 22 mikrogrammos mikrometeorit legalább 20 km/s sebességgel csapódott a műholdba, de az esély erre mindössze 1%.
Jövő: szemünk az űrszeméten
A valóságot valószínűleg sosem fogjuk biztosan megtudni, de annyi biztos: a földi rádióantennák képesek rendszeresebben észlelni hasonló elektrosztatikus kisüléseket, főleg ha még rövidebb időtartamokat is vizsgálnak. Ez különösen a műholdak egyre növekvő zsúfoltsága mellett lesz egyre fontosabb.
Az igazi csillagászati gyors rádiókitörések (Fast Radio Burst) kutatását azonban tovább folytatják – az égen valószínűleg még sok, eddig ismeretlen rádiókitörés vár felfedezésre.
