Történelmi pillanat a fejlábúak evolúciójában
A történet itt éles fordulatot vett. Évtizedek óta foglalkoztatja a biológusokat, hogyan alakultak át a tintahalszerű ősök a ma élő polipokká. Most kiderült, hogy a vámpírtintahal kromoszómái még mindig a tintahalakéhoz hasonlítanak, annak ellenére, hogy rendszertanilag a polipok csoportjába tartozik. Ez arra utal, hogy az elmúlt több millió évben alig változott a genetikája – valóban élő fosszíliáról van szó.
Óriási genom, ősi titkok
A kutatók a Csendes-óceánon gyűjtött példányból vettek szövetmintát, majd egy modern, PacBio nevű technikával szekvenálták az állat DNS-ét. Más vámpírtintahal-mintát nem tudtak beszerezni, annyira ritka a faj. Az eredmények döbbenetesek: a vámpírtintahal genomja 11 milliárd bázispárból áll – majdnem négyszer akkora, mint az emberé, és ezzel a legnagyobb ismert fejlábú-genom.
Míg a modern polipok genomja gyakran változik, és a kromoszómák összevissza keverednek, a vámpírtintahalé megőrizte ősi szerkezetét. Vagyis egy olyan polipról van szó, amely genetikailag inkább egy ősi tintahalra hasonlít.
Miért ennyire nehéz tanulmányozni?
A vámpírtintahal legendásan nehezen kutatható: magányos és ritka, csak mély, nehezen megközelíthető vizekben él. Fogságban sem viseli jól magát. A következmények messzire hatnak, hiszen a mostani siker az egész fejlábúak evolúciós történetének egy hiányzó láncszemét pótolja. A tudósok szerint a vámpírtintahal lehet a kulcs ahhoz, hogy végre megértsük, mikor és hogyan váltak szét a tintahalak és a polipok – sőt abban is segíthet, hogy feltárjuk, milyen titkok rejtőznek még az óceán mélyén élő, ősi lényekben.
