Mire elég az 5-ös kategória?
Ma a hivatalos viharkategóriák maximuma az 5-ös fokozat, amely bármely, 254 km/órás (137 csomós) szélsebességet meghaladó viharra vonatkozik. Csakhogy mostanra sok vihar jóval túllép ezen a határon. I-I Lin, a Tajvani Nemzeti Egyetem légkörkutató professzora több mint egy évtizede vizsgálja a legpusztítóbb trópusi ciklonokat – különös tekintettel a 2013-as Haiyan (Yolanda) szupertajfunra, amely több ezer halálos áldozatot követelt. Lin és kollégái már 2014-ben javasolták egy új, 6-os kategória bevezetését: ide sorolnák azokat a viharokat, amelyek szélsebessége átlépi a 296 km/órát (160 csomót). Végül is, az alsóbb kategóriáknál is mintegy 37 km/órás (20 csomós) tartományokról beszélhetünk, tehát logikus külön besorolni a szupererős viharokat.
Minden idők legerősebb viharai már ide tartoznának
Jellemző példa erre, hogy az Atlanti-óceánon a 2005-ös Wilma-hurrikán minden idők legerősebb vihara volt ott, míg a Csendes-óceánon a mexikói parthoz közeli Patricia-hurrikán elérte az elképesztő 343 km/órás (185 csomós) szélsebességet, ami már egy lehetséges 7-es kategóriát is megalapozott volna, ha létezne ilyen. Hasonlóan pusztított a Haiyan-tájfun és a 2019-es Hagibisz is, Tokió közelében. Az adatok szerint a rendkívüli „6-os szélviharokból” az utóbbi negyven évben 18 fordult elő, és ezeknek több mint a fele az elmúlt tíz esztendőben keletkezett.
Az óceáni forrópontok titka
Más megközelítésben a legerősebb viharokat kiváltó „hotspotok” fő ismérve nem csupán a felszíni meleg, hanem az, hogy mély rétegekben is magas marad a víz hőmérséklete. Általában a viharok felkeverik a felszín alatti hűvösebb vizet, ami lassítaná őket, de ezekben a forró régiókban egyszerűen nincs elég hideg víz a közelben. Különösen a Fülöp-szigetektől és Borneótól keletre lévő csendes-óceáni térség, illetve az Észak-Atlanti-óceán Kubától, Hispaniolától és Floridától keletre eső szakasza számít kiugróan veszélyesnek. Az elmúlt évtizedben ezek a forrópontok egyre nagyobb területre terjedtek ki, például az Atlanti-óceánon már a dél-amerikai északi partvidékétől a Mexikói-öböl nagy részéig húzódnak.
Az éghajlatváltozás felelőssége
A tudósok szerint a forrópontok terjeszkedésében 60–70%-ban felelős a globális felmelegedés, a többit az óceánok természetes hőmérsékleti ingadozása adja. Az összefüggés világos: ahogy nő a meleg vízzel átitatott óceáni terület, úgy válik gyakoribbá és veszélyesebbé az olyan pusztító trópusi ciklon, amely már messze túllép a jelenlegi skálán. Ennek hivatalos elismerése segíthetné, hogy a hatóságok és a lakosság felkészültebben nézzen szembe a szélsőséges viharokkal, amelyek súlyos hatásaival egyre inkább számolni kell.
