Az igazságos átmenet hiánya
Az igazságos átmenet fogalma azt jelentené, hogy a zöld gazdaságra való átállás során mindenki életkörülményeit figyelembe vesszük. Elvileg senkinek sem szabadna lemaradnia, hiszen a társadalmi szempontokat hangsúlyozó irányzat a fenntarthatóságot kívánja biztosítani. Sok ország már beemelte nemzeti klímastratégiájába az igazságos átmenet elvét, a gyakorlatban azonban a méltányosság sokszor háttérbe szorul.
Például a zöld munkahelyek szépen hangzanak, de az új lehetőségek típikusan azokhoz kerülnek közelebb, akiknek már korábban is előnyeik voltak: egyetemi végzettségű, városi férfiakhoz. Eközben a nők, a fiatalok és a vidéki közösségek ki vannak zárva ezekből a lehetőségekből.
A megújuló energiaforrásokat kiépítő infrastruktúra többnyire nagy cégek és multinacionális vállalatok kezében van. Dél-Afrikában például egy profitközpontú megújuló program végül a pénzügyi szereplőknek, és nem a háztartásoknak kedvezett, miközben az áramdíjak magasak maradtak.
A környezetvédelemre létrehozott programokat gyakran felülről irányítják, a társadalmi részvételt mellőzve, így a helyi közösségek gyakran vesztesként kerülnek ki.
Mit kellene máshogy csinálni?
Az egyenlőtlenség enyhítését nem elegendő egy szociális kiegészítőként kezelni – alapelvnek kellene lennie. Már az oktatási rendszerben el kellene kezdeni a megújuló energiákhoz vagy az energiahatékonysághoz kapcsolódó képzéseket, hogy mindenkihez eljussanak az új gazdasági lehetőségek, szem előtt tartva a helyi igényeket és a nemi egyenlőséget.
Több támogatásra lenne szükségük a kisvállalkozásoknak is, amelyek a legtöbbször informális körülmények között, túlélési stratégiákkal működnek, és kimaradnak az átmeneti programokból. Kolumbiában látszik, hogy az igazságos átmenet terveiből ők szinte teljesen kimaradtak.
Az adózásnál sem mindegy, kire hárul a teher. A mexikói adatok bizonyítják: tonnánként 30 dolláros (kb. 11 500 Ft-os) szén-dioxid-adó inkább a közép- és alsó jövedelműeket sújtaná. Ám ha a bevételeket célzott készpénzes támogatások formájában visszajuttatják a szegényebb, energiahiányos háztartásoknak, a beavatkozás már igazságosabb és jótékonyabb hatású.
A tulajdonosi viszonyok megváltoztatása, vagyis ha a közösségek is részt vesznek a megújuló energia előállításában, növelheti a részvételt és a helyben maradó hasznot. Egy indonéz halászati szövetkezet például napelemmel működő jéggépet vásárolt, amelyből jelentős bevételnövekedés és költségmegtakarítás származott.
Ennek fényében
Az egyenlőtlenségek alááshatják a klímaváltozás lassítására tett erőfeszítéseket, ezért integrálni kellene a társadalmi igazságosságot minden klímapolitikai lépésbe. Az eddigi legsikeresebb példák és kudarcok tanulságul szolgálhatnak a döntéshozóknak. A legfontosabb kérdés még mindig megválaszolatlan: hogyan valósulhat meg a gyakorlatban az igazságos, mindenkit bevonó zöld átmenet?
