Az atomkorszak brutális születése: mit láttak az elsők?

Az előkészületek őrülete és a feszültség

Az utolsó órákban a hangulat szinte elviselhetetlen volt. Leslie Groves vezérőrnagy szerint Enrico Fermi ironikus fogadásokat ajánlgatott arról, hogy vajon a bomba sikeresen felrobban-e, vagy véletlenül az egész világot is elpusztíthatja – mindezt azért, hogy oldja a tábor feszültségét. Fermi poénjai kifinomult eszközök voltak a pattanásig feszült idegek csillapítására, még ha elsőre bizarrnak is tűntek. A laikusok számára már a puszta elképzelés is ijesztő lehetett; a tudós, bár személyes bátorságot mutatott, láthatóan nem izgult.

A próbát többször el kellett halasztani: előbb egy órával, majd még fél órával tolták el az indítást, így végül három és fél órával az eredetileg tervezett időpont után indult a visszaszámlálás. Mindenkit felszólítottak, hogy arccal a föld felé feküdjön, lábbal az epicentrum irányába, szemét csukja be, kezeit a szemére tegye, és csak a villanás után nézzen vissza, a kapott füstüveggel védve a szemét.

Túl a szabályokon: kíváncsiság a félelem előtt

Edward Teller nem tartotta be az utasításokat: mindenképpen látni akarta a robbanást. Ezért dupla védelmet alkalmazott, hegesztő- és sötétített szemüveget is viselt, sőt az arcát is bekente krémmel a sugárzás ellen. Kesztyűvel szorította a szemüvegeket az arcához, hogy a fény semmiképp ne juthasson be oldalról. Az izgalom a tetőfokára hágott, miközben az utolsó másodpercek visszaszámlálása furcsa okokból mínusz öt másodpercnél ért véget.

Kenneth Bainbridge vezetőként a legrosszabb forgatókönyvre is felkészült: ha a bomba nem robbant volna fel, neki kellett volna elsőként odamenni ellenőrizni a helyzetet.

Az apokalipszis látványa – az első percek döbbenete

Amikor végre megtörtént a robbanás, a szemtanúk döbbenettel vegyes lelkesedéssel írták le, amit láttak. William L. Laurence újságíró szerint a földből világtalan fény emelkedett: mintha egyszerre több nap ragyogott volna. Bainbridge a nyaka mögött perzselő meleget érzett, Kistiakowsky pedig biztos volt benne, hogy a világ utolsó másodpercében pontosan ezt a látványt fogjuk látni. Oppenheimer arca – aki a detonáció pillanatában egy oszlopba kapaszkodott – végül a hatalmas megkönnyebbülés jeleit mutatta.

Oppenheimer később azt mondta: tudtuk, hogy a világ soha többé nem lesz ugyanaz. Néhányan nevettek, mások sírtak. Bradbury, a Los Alamos-i fizikus hozzátette: mindenki a háborús helyzetre gondolt – csak az számított, hogy működött. Ez volt az a pillanat, amikor kezdetét vette az emberiség történetének talán legveszélyesebb fejezete.

2025, adminboss, tech.slashdot.org alapján