Kockázat: mennyit érnek a számok?
Az Artemis II kockázatainak pontos értékelése során a NASA vezetői, mint Lori Glaze, elismerték: önmagukban a statisztikai számok nem mondanak el mindent. Esetünkben ez azt jelenti, hogy bár össze lehet hasonlítani különböző rendszerek veszélyeit, a valódi kockázatot nem csupán számok alapján kell mérni. A NASA Kennedy Űrközpontjában tartott megbeszélés után egyhangú döntés született: a felkészülés folytatódik, a felszállás tervezett időpontja április 1-je.
A négyfős személyzet aktívan részt vett a repülési készültségi felülvizsgálaton. Kiemelt hangsúlyt kapott az Orion hőpajzsa és a visszatérés pályája: felmerült, hogy a visszatéréskor sikerül-e eltalálniuk az úgynevezett belépési felületet, ami a Földre való biztonságos visszaérkezés záloga.
Technikai gondok és halasztások
Hosszú hónapok késedelme után most végre körvonalazódik az indítás – bár egy szivárgó hidrogéntömítés és egy héliumfeltöltési hiba miatt a rakétát vissza kellett szállítani a hangárba javításra. A szerelők sikeresen cserélték a tömítéseket, és a legutóbbi főpróba már szivárgásmentes volt. Mégis, újabb üzemanyag-feltöltési próbát ezúttal nem végeznek, így a rakétát legközelebb már az éles indítás során töltik tele.
Áprilisban több indítási lehetőség adódik, utána viszont akár hónapokat is várni kell egy újabb ablakra.
Kockázatelemzés: 1 a 2-höz?
John Honeycutt, az Artemis II misszió menedzsere – korábban az SLS-rakéta programjának vezetője – őszintén beszélt a küldetés kockázatairól. Statisztikailag az űrrakéták első repüléseinek sikerrátája 50–60 százalék körül mozog. A NASA célja, hogy legalább 1 az 50-hez legyen a végzetes baleset kockázata, de a hosszú szünetek miatt az Artemis II esetében még ez sem biztosítható.
Honeycutt szerint könnyű beleesni a hamis biztonság illúziójába, ha csak statisztikák alapján kalkulálunk. Emlékeztetett: a Columbia űrsikló katasztrófáját is egy apró, de végzetes habdarab okozta, amit előre szinte lehetetlen volt pontosan modellezni. Szerinte a tényleges kockázatértékelés nem pusztán valószínűségi számokon múlik, hanem azon is, felkészültek-e minden elképzelhető eshetőségre.
Nagy számok, nagy kockázat
Az űrhajósok tudatosan vállalják a veszélyeket. A misszió parancsnoka, Reid Wiseman úgy készítette fel családját, hogy nyíltan beszélt a lehetséges kimenetelekről. Bár a Holdig tartó küldetés paraméterei (pl. 39 Mach sebesség, 38 000 km, 5–6 millió kg a kilövőálláson) felfoghatatlannak tűnnek, a kockázat része a munkájuknak.
Wiseman számára az Orionba beszállni olyan érzés, mintha csak az ágyába feküdne le: teljes bizalommal van a rendszer iránt.
Milyen veszélyek fenyegetnek?
Az Artemis II-re vonatkozó, hivatalos veszélylista legelső pontján továbbra is a mikrometeoritok és űrszemét (MMOD) szerepel – ezek kis, természetes eredetű vagy ember alkotta törmelékek, melyek az űrhajót találhatják el. Emellett gondot okozhat az Orion életfenntartó rendszere is, amely először működik teljes kapacitással.
A rakéta és az űrhajó esetében szerencsére jelentős védelmet nyújt az indításmegszakító rendszer: baleset esetén a személyzet leválasztható a járműről, így az indítás kockázatát mérsékli ez az extra biztonság.
Miért nehéz a valós veszélyt szavakba önteni?
Korábbi NASA-küldetéseknél a statisztikai kockázatértékelés gyakran eltért a valóságtól. Az első űrsiklós repülésnél például 1 az 5 000-hez adták meg a kockázatot, később viszont kiderült: valójában inkább 1 a 10-hez volt az esély a személyzet elvesztésére. Egy Apollo-küldetésnél szintén hasonlóak voltak az arányok, az űrsikló-korszak végén pedig 1 a 90-hez volt az esély egy tragédiára.
Azon túl, hogy a számok nem mindig mondanak igazat, az is tapasztalat, hogy a leghosszabb, csendes szakaszok helyett a legnagyobb veszély a kilövés, a földkörüli pályára emelkedés és a TLI (transzlunáris injekciós) manőver alatt leselkedik.
A végső cél: hazaérni
A küldetés eredményessége mellett egyetlen igazi cél lebeg a NASA vezetői előtt: a csapatot épségben visszajuttatni a Földre. A hatalmas távok, az ismeretlen technológiai kihívások és a múltban történt balesetek árnyékában mindennél fontosabb lett a körültekintő előkészítés. A személyzet, a mérnökök és a döntéshozók mind bíznak abban, hogy a kitűzött belépési felületet centire pontosan találják el – hiszen az életük múlik rajta.
