Hogyan más az űrből látott napfogyatkozás?
Bár a Földről nézve a napfogyatkozás csak pár percig tart, az Orion űrhajó fedélzetéről az esemény 57 percen keresztül zajlott – 20:35-től 21:32-ig. Ez az időtartam igazi különlegessé tette az élményt. A Hold teljesen elrejti a Nap korongját, ami azt jelenti, hogy a fodros napkorona látványa sokkal tovább élvezhető. Kelsey Young, a NASA kutatója szerint rendkívül egyedi módon élhették át a jelenséget.
A földi szemlélő számára a Nap és a Hold nagyjából ugyanolyan méretűnek tűnik, hiszen bár a Nap négyszázszor nagyobb, négyszázszor messzebb is van. Ez az égi egybeesés teszi lehetővé, hogy a Hold néhány percre teljesen elfedje a Napot. Most azonban a legénység egy nagyon hosszú, folyamatos napfogyatkozásban gyönyörködhetett az űrben.
A legénység élményei
A négy űrhajós – Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen – teljesen lenyűgözve mesélte az élményt a földi irányítóknak. Victor Glover szerint pár másodperccel napnyugta után erőteljes földfényt lehetett látni a sötét Hold mellett, és elképesztően fényesnek látszott a Föld az űrből. Wiseman szavaival: leírhatatlan az egész, olyan kép tárult a szemük elé, amelyre nem voltak felkészülve.
Ráadásul a napfogyatkozás átvonulása egybeesett az április elsejei indítás időzítésével, ami szükséges volt ehhez a kivételes látványhoz. A legénység megfigyelései bár tudományosan talán kevéssé értékelhetők, örökre emlékezetesek maradnak számukra.
Tudományos jelentőség és különlegességek
A hosszú totalitás idején a Nap koronájának finom részleteire – például a plazmanyúlványokra és sugarakra – figyeltek, ezek a Nap mágneses terének kutatásához is fontosak. Ezen felül megpróbálták az apró holdport is észlelni, amely a Nap sugárzásának hatására elektrosztatikusan lebeghet fel a felszínről. Az ilyen por veszélyes az emberekre és a műszerekre nézve, mivel könnyen mindenhová bejuthat. A korábbi Apollo-missziók során kevés űrhajós számolt be a holdpor megfigyeléséről, így valószínűsíthető, hogy a mostani megfigyelések új adatokkal gazdagítják a kutatást.
Ez idő alatt nemcsak földfényt láttak: legalább öt mikrometeorit-becsapódás pillanatnyi felvillanását is sikerült megfigyelniük a holdi éjszakában. A csapat a kamerákat az űr mélyébe is irányította: a Vénusz, a Mars, a Szaturnusz és a Merkúr mind jól látszott az Orion ablakaiból, akárcsak számos csillagkép.
További látványosságok és az elmaradt üstökös
Az űrhajósok a napfogyatkozás alatt a zodiákusfényt, vagyis a Nap fényében fürdő bolygóközi port is megpróbálták lencsevégre kapni – egy ilyen fotót már meg is osztottak, de a kutatók további megfigyeléseket remélnek. Sokan bíztak abban is, hogy a híres üstökös, a 12P/Pons–Brooks feltűnik majd a háttérben, de ez a „piszkos jégcsomó” végül nem élte túl a Naphoz közeli elrepülést április 4-én.
Fantasztikus űrbéli pillanatok
Az esemény végül ugyanúgy zárult, mint ahogy kezdődött: előbb a Nap koronája, majd maga a ragyogó napkorong is újra feltűnt az Orion ablakaiban. Bár idefent jóval hosszabb és szürreálisabb volt a napfogyatkozás, mint a Földről nézve, a látvány minden képzeletet felülmúlt – valódi mérföldkő az emberi űrkutatás történetében.
