
Rejtett szimbólumok és a mesterek nyomai
A pohár hátoldalán az absztrakt, áttört motívumok mellett egy rövid felirat hosszú életet kívánt a tulajdonosnak. A minták (például rombuszok, levelek, keresztalakok) évtizedekig puszta dekorációnak tűntek. Nem egyértelmű, de lehetséges, hogy ezek valójában műhely- vagy mesterjegyek, vagyis a készítők „aláírásai” voltak – legalábbis Meredith erre jutott kutatásaiban. Szerinte ezek a jelek megbízhatóan azonosították a luxuspoharak készítő műhelyeit a Római Birodalomban, mintha mai márkajelzésről lenne szó.
Római üvegfúvók titkos hálózata
Meredith további kutatásaiban – köztük két friss tanulmányában – ugyanazokat a motívumokat fedezte fel több faragott üvegtárgyon is. A 4–6. században számos üvegkészítő dolgozott összehangoltan, műhelyekben, szoros együttműködésben. Nem ez volt az első eset, hogy kutatók találkoztak jelekkel, de Meredith bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy ezek nem öncélú díszítések. Szerszámnyomok, befejezetlen darabok és feliratok alapján kiderült: a munka nem egy kivételes mester műve volt, hanem egész csapaté – sokszor tanoncoké, polírozóké, gravírozóké. Mindehhez hosszú hónapok, elképesztő fizikai erő és kitartás kellett.
Az üvegkészítés újragondolva
A kutatás szerint minden diatretum egyetlen vastag falú pohárból indult, amelyből két koncentrikus réteget faragtak ki; üveghidak kötötték össze a hálós, leheletfinom mintázatot. A korábbi viták többnyire a gyártási technikákról szóltak, Meredith viszont azt tartja fontosnak, hogy jobban figyeljünk az alkotók társadalmára is: a poharat sosem egyetlen kiemelkedő személy, hanem egy egész csapat hozta létre, ahol az absztrakt jelképek nem „személyes szignók”, hanem ősi márkajelzések lehettek.
Az antik kézművesség emberi oldala
Meredith mindezt a közeljövőben egy önálló kötetben is publikálja majd – a Cambridge University Pressnél várhatóan 2026-ban vagy 2027-ben jelenik meg könyve a késő antik római iparosokról. Kutatásait saját üvegfúvó tapasztalataival is segíti: jól ismeri a fizikai kihívásokat, amelyek egy-egy ilyen tárgy elkészítéséhez szükségesek. Az egyetemen Experiencing Ancient Making címen külön kurzust is tart, ahol a diákok 3D-nyomtatással, hagyományos technikákkal és digitális alkalmazás segítségével „bőrükön” tapasztalják meg, mit jelenthetett valójában a kézműves munka.
Mit üzennek valójában az ősi tárgyak?
Meredith célja, hogy visszaadja a láthatóságot a régi korok kézműveseinek. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy csak a gazdag elit érdekes, ám az adatok alapján ezeknek a munkásoknak a nyoma erősebb, mint eddig sejtettük. Új kutatásaiban már adatelemzést is használ: informatikus diákokkal közösen adatbázist épít, amely a szokatlan, sokszor hibás, kevert ábécés feliratokat gyűjti össze több ezer mozgatható tárgyról. Nem egyértelmű, de lehetséges, hogy mindez egy soknyelvű, folyton alkalmazkodó kézművesrétegre utal, akik a „csúnya hibákat” is tudatos kommunikációs eszköznek használták.
Ma, ha a múzeumban egy ilyen pohár megcsillan a fényben, már nemcsak a technikai bravúrt látjuk – hanem azt is, hogy hány kéz, mennyi együttműködés, kreativitás és kitartás állt egy ilyen csoda elkészítése mögött.
