Magabiztos debütálás az űrben
Az új Vulcan rakéta immár harmadik alkalommal indul útnak, de ez lesz az első repülése négy megnövelt szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétával, amelyeket a Northrop Grumman fejlesztett ki. Ezek a gyorsítók korábbi változataikkal már 35 éve részei az amerikai űrprogramnak, azonban a legutóbbi tesztrepülésen technikai gondok merültek fel: az egyik gyorsító fúvókája elolvadt néhány pillanattal a felemelkedés után. Bár a hibás elem ellenére is célba ért a rakéta, ez az incidens hónapokkal eltolta az első éles katonai indítást.
A meghibásodást a fúvóka szigetelésének gyártási hibája okozta, ezért a mérnökök megerősítették ezt a kritikus alkatrészt. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy minden más tekintetben a Vulcan fő egységei, különösen a két, a Blue Origintől – Jeff Bezos űripari vállalatától – származó BE-4 hajtómű hibátlanul szerepeltek.
A katonai igényekre szabva
A Vulcan tervezésekor kiemelt szempont volt, hogy kizárólag amerikai fejlesztésű hajtóművekkel működjön, szemben az Atlas V-tel, amely még részben orosz motorokon alapult. A Pentagon már régóta szerette volna kiváltani az orosz technológiát, különösen az orosz-amerikai politikai viszony elmérgesedése óta. A Vulcan a SpaceX Falcon 9 és Falcon Heavy rakétái mellett kínál alternatívát, így a Volán vezette szerződés révén a Pentagon ismét két, egymástól független űrjárművel rendelkezhet.
Az új rakétából már több mint 70 indítást értékesítettek, ezek közül a legtöbbet az Amazon és maga a Space Force fogja használni. Ez azt jelenti, hogy az ULA visszatérhet a katonai indítások piacára, pedig az utóbbi években a piacot egyre inkább a SpaceX uralta – főként újrahasznosítható rakétáinak köszönhetően. A Vulcan egyelőre nem újrahasznosítható, de hosszabb távon tervezik legalább a BE-4 motorok visszanyerését.
Mi rejtőzik a rakéta orrkúpja alatt?
A közel 92 milliárd forint értékű USSF-106 küldetés legfőbb ismert rakománya a Navigation Technology Satellite-3 (NTS-3) – magyarul Navigációs Technológiai Műhold-3 –, egy kísérleti katonai navigációs műhold. Ezzel a műholddal a fejlesztők új generációs navigációs technológiákat tesztelnek, amelyek a jövőbeli GPS rendszerekben is helyet kaphatnak. A fő cél az, hogy ellenállóbb legyen a GPS zavaró és megtévesztő – például orosz – beavatkozásokkal szemben, amelyek hadszíntereken komoly problémát okoznak. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy tavaly egy repülőgép-baleset kapcsán ismertek fel ilyen típusú GPS-gátlást, amely hozzájárult 38 ember halálához.
A műhold kevesebb mint 1250 kilogramm tömegű, ami csak a negyedét jelenteni annak, amit a Vulcan teljes hasznos terhe geoszinkron pályára képes állítani. Több mint száz kísérletet terveznek az NTS-3 fedélzetén, köztük egy Chimera nevű anti-spoofing technológiával, amely katonai és civil repülőgépek, illetve hajók számára is nagyobb adatbiztonságot nyújthat.
Titkolózás új szinteken
Ami igazán szokatlan: minden egyéb rakományról teljes hallgatás övezi az USSF-106 küldetést. Még az sem nyilvános, hány műholdat visz magával a rakéta, vagy mi a pontos feladatuk. Ezért a szokásosnál is nagyobb bizonytalanság lengi körül, hogy a Vulcan pontosan milyen katonai képességeket igyekszik fejleszteni. Különösen feltűnő ez a titkolózás annak fényében, hogy korábban – bár a manőverek és műszerek részleteit gyakran eltitkolták – legalább a rakományok nevét és számát mindig közölték.
Az ilyen szintű elzárkózás inkább a Kémműholdak Nemzeti Irodájára (National Reconnaissance Office) jellemző, mint a légierőre vagy a Space Force-ra. Tavaly is volt hasonló titkolózás: akkor a USSF-51 fedélzetén három rejtélyes rakomány emelkedett az Atlas fedélzetén az űrbe, és csak hónapokkal később hozták nyilvánosságra pontos listájukat.
Nem zárható ki, hogy most is csak az amatőr csillagászok, vagy a hivatalos műhold-katalógusok fognak fényt deríteni a többi rakományra. A Space Force ilyen fokú titkolózása jelentősen beárnyékolja, hogy a közeljövőben milyen technológiai újítások vagy katonai képességek jelenhetnek meg – több ezer kilométer magasan, mindannyiunktól távol.
