
Régmúlt rengések nyomában: a tengerfenék titkai
Egy kutatócsoport több mint 130 tengeri üledékmintát elemzett a két törésvonal találkozásánál, Kalifornia északi partjain, a Mendocino-hármas csomópontnál. Az üledékrétegek mintegy 3000 év földtörténetét őrzik, és különleges „turbiditek”, azaz víz alatti földcsuszamlások által lerakott rétegek sorakoznak bennük. E turbiditek elemzése lehetővé tette, hogy a kutatók visszamenőleg meghatározzák a térség jelentős földrengéseit.
Chris Goldfinger, az Oregon Állami Egyetem tengergeológusa elmagyarázta, hogy ezek az üledékrétegek gyakran tartalmaznak két egymás felett elhelyezkedő turbiditréteget. Noha a gravitáció az évszázadok során nem változott, néha előfordulnak feje tetejére állított rétegek is – vagyis előbb rakódik le a nehezebb homok, aztán a könnyebb iszap. Ez arra utal, hogy két önálló földrengés szinte közvetlenül egymás után történt: amikor az első földrengés lerakta a törmeléket, már jött is a következő rengés hulláma, újabb üledéklavinát indítva el.
Az összjáték bizonyítékai
A feltárt rétegek alapján az utóbbi 3000 évben legalább nyolc alkalommal fordult elő, hogy a San Andreas törésvonal mentén történő hatalmas földrengések évtizedeken belül követték a Cascadia-alrendszer jelentős rengéseit. Az üledékmintákban lévő csigaházak korának elemzése kimutatta, hogy néha ezek a rengések néhány percen, máskor pedig évtizedeken belül következtek be – tehát a szinkronitás nem mindig szó szerint egyidejűséget jelent, inkább szoros időbeli közelséget.
Meng Wei, a Rhode Island-i Egyetem szakembere szerint a törésrendszerek időnkénti egybehangolt működése már kisebb szerkezeteknél is ismert, de ilyen nagy méretekben ez az első komoly bizonyíték, amely több ezer év viszonylatában mutat rá a jelenségre. Érdemes kiemelni, hogy a két törésvonal nem mindig „hangolódik össze”: például a híres 1906-os San Franciscó-i földrengés (San Francisco earthquake) kizárólag a San Andreas mozgása következtében jött létre.
Katasztrófa a partvidék mindkét végén?
A két hírhedt törésrendszert tehát egyfajta „földrengés-láncolat” kapcsolhatja össze. Ha a Cascadia alrendszerénél bekövetkező nagy rengés után rövid időn belül a San Andreas is megmozdulna, a partvidék északi és déli része egyszerre kényszerülhetne megküzdeni a pusztítással. Egy ilyen eseménysorozat súlyos logisztikai nehézségeket okozna, hiszen a mentési forrásokat az egyik terület elszívhatná, miközben a másik is megsérül.
Bár hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy a térség földrengései teljesen függetlenül következnek be, a bizonyítékok most azt mutatják, hogy a törésvonalak között alig látható, mégis döntő kapcsolat lehet.
Miért fontos mindez nekünk?
Összefoglalva elmondható, hogy a két nagy törésvonal szinkronizált működése nemcsak a tudomány számára jelent újdonságot, hanem komoly hatással lehet a földrengés-elhárítási és katasztrófavédelmi tervek kidolgozására is. Goldfinger hangsúlyozza: fontos, hogy a társadalom megismerje ezeket a lehetőségeket, hiszen a felkészültség életet menthet. A föld alatt rejlő „analóg rádiók” olykor összehangolódnak – a kérdés csak az, mikor, és mennyire leszünk készen arra, hogy kezeljük a következményeket.